2025. december 23., kedd - Viktória

rockSzeptemberben Budapest legnagyobb, hazai művészeket felvonultató rockfesztiválja kerül megrendezésre a mesés Kincsem Parkban, ahol két napon keresztül a kedvenc slágereinkre tombolhatunk hajnalig. A rendezvényen két óriás sátor kerül felállításra, hogy rossz idő esetén is élvezhető legyen a fesztivál.

godolloikastely1Magyarország kétségtelenül Közép-Európa gyémántja. Még magyarként is nehéz válogatni a megannyi látnivaló között, főleg ha az embernek csak egy kevés kirándulóidő áll rendelkezésére. Most segítünk eldönteni, hogy hová is érdemes ellátogatnod szabadidődben!

budapest elmenyJelentkezzetek ismét a város legurbánusabb sporteseményére! Szerezzétek meg az utcalimpia érmeit és hirdessétek velünk a sport szeretetét! 1 nap, amatőröknek, profi sportolóknak, de elsősorban a főváros lakóinak! Rendhagyó és egyben történelmi sporteseményre kerül sor a második Budapest Urban Games keretein belül, először rendeznek ugyanis a magyar fővárosban hivatalos Duna-átúszást.

tancbazarA harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Táncbazár közönsége idén is belekóstolhat a flamenco, a tangó, a kortárs és a hagyományőrző magyar táncokba, és még Hollywood kedvencét, a szteppet is a kipróbálhatják a Nemzeti Táncszínház nyáresti, szabadtéri táncestjein július 20. és 31. között Budapest egyik legszebb helyén, a Várkert Bazár Öntőház udvarán.

zeneszinhazNemzetközi workshop, színházi előadások, koncertek – az ország legnehezebb helyzetű járásában. Július 22-28 között a Cserehát négy településén, a helyiek bevonásával zajlik majd művészeti alkotómunka külföldi és hazai szakemberek együttműködésében. 8 ország 40 színházi szakembere találkozik

halaszleElső alkalommal rendezi meg július 22-én a Dunamenti Halfesztivált Mohácson a baranyai város német nemzetiségi önkormányzata, amelyre a Duna Győrtől Újvidékig tartó szakaszáról várnak halfőző mestereket, valamint szabadidős halászléfőző csapatokat. A gasztrofesztivál célja, hogy bemutassa az összes Duna-menti halászlé-változatot, köztük természetesen a mohácsit.

fesztivalPapp Szabolcs (Supernem) EFOTT-on elhangzott szavaival élve: minden jó buli legalább a végéig tart... Nos, a 2017-es velencei EFOTT véget ért, és mind időjárás, mind látogatószám tekintetében elégedettek a szervezők. Több mint 111 ezer ember fordult meg az idei rendezvényen.

fesztivalvoltAz 1997-ben még Fehérvári Zenei Napokként, egy cirkuszi sátorral indult a fesztivál, idén pedig a több mint 100 fellépő, köztük közel 20 külföldi sztárzenekar már közel 40 ezer látogatót csábított Székesfehérvárra. 2017-ben 20 éves lesz a FEZEN, és erre jubileumhoz méltó programmal készülnek a szervezők.

nepzeneNépzene a Balaton partján – bourdon hangszereken. A Visszhang Fesztivál a magyar bourdon hangszerek (tekerő, duda, citera) mellett a Balaton környékének népzenéjét mutatja be: koncertekkel, közös énekléssel és tánccal a régió értékes hagyományaira irányítja a figyelmet - tudta meg az Esemény Menedzser.

korostorkinapA Körös-Toroki Napok deklarált célja, egy generációkat átívelő színes fesztivál, ahol a régió családja is megtalálják a számukra megfelelő időtöltést, ráadásul INGYENESEN! Így nem csupán a strandot látogathatják, de a nappali sport, művészeti, egészségügyi és kultúrális programok mindenki számára díjmentesek!

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője