2026. február 8., vasárnap - Aranka

varfesztival adasdyA három nap során megelevenedik a török kori Gyula hangulata. Megismerhetjük a végvári vitézek életét, csatajeleneteken keresztül felidézzük a kor harci szellemét. A gyulai várba látogatók megismerhetik a várnak és környékének történetét, hősies védőik legendáit. A rendezvényt színesítik a Várkertben táborozó hagyományőrző egyesületek, hagyományőrségek korhű bemutatói.

kaktuszA kaktuszok és pozsgásnövények nyári seregszemléje is a hagyományos bogácsi nyári programok sorába tartozik, amit jól érzékeltet, hogy az idén immár tizennegyedszer várják a szervezők az érdeklődőket a Közösségi Házba július 28–30. között.

kakasJúlius 27-én, csütörtök este fáklyás felvonulással veszi kezdetét a Töröki Szárnyas Fesztivál és Nemzetközi Hőlégballon Kupa.  A Szárnyas Fesztiválon szombaton pedig gasztronómiai élvezeteknek hódolhat, aki nem vegetáriánus  Töröki Szárnyas Kupa néven hőlégballont versenyt is rendeznek július 27-30 között Törökszentmiklóson.

kongresszusPrága és Varsó után Budapesten rendezik a régió harmadik News Impact Summitjét. A holland székhelyű European Journalism Centre rendezvénye turnézik a kontinensen, idén Brüsszelben és Manchesterben rendeznek még hasonlót a Google News Lab támogatásával.

szigez 1725. születésnapját ünnepli Európa egyik legnagyobb, évente megrendezett, egyhetes, szabadtéri, zenei fesztiválja, sok száz programmal, az észak-budapesti Óbudai Hajógyári-szigeten. 2017-ben augusztus 9. és 16. között rendezik meg a Sziget fesztivált.

szigez 17A fesztiválszezon idén is a Szigetben csúcsosodik ki. A mostani lesz a 25., ebből az alkalomból a szervezők összeszedték a „Sziget feeling” 25 jellemző pillanatát. A szervezők minden évben kutatást végeznek a látogatók közt, amiből kiderül, hogy elsősorban az élmény, a „Sziget Feeling” az, amiért érdemes felkerekednünk évente, hogy túl a hídon elvegyüljünk a sok jóban.

szigetA Cirque du Sziget programhelyszín már bemutatkozásakor magasra tette a lécet, azóta is minden évben nagyszerű hazai és nemzetközi újcirkuszi produkciókat állít színpadra. Az egyre növekvő érdeklődés kiszolgálására idén már egy majd’ 1000 főt befogadni képes sátrat állítanak fel a szabadtéri színpad mellett, s a fesztivál fennállásának 25. évfordulója alkalmából az eddigieknél is sokszínűbb és nemzetközibb program állt össze.

irottkoKőszeg a nyári forró hónapokban is számtalan lehetőséget kínál az ideutazónak, legyen szó városnézésről, kirándulásról vagy fürdőzésről. Fedezzék fel a történelmi belvárost és kiránduljanak egyet a kőszegi hegyekben!

rockSzeptemberben Budapest legnagyobb, hazai művészeket felvonultató rockfesztiválja kerül megrendezésre a mesés Kincsem Parkban, ahol két napon keresztül a kedvenc slágereinkre tombolhatunk hajnalig. A rendezvényen két óriás sátor kerül felállításra, hogy rossz idő esetén is élvezhető legyen a fesztivál.

godolloikastely1Magyarország kétségtelenül Közép-Európa gyémántja. Még magyarként is nehéz válogatni a megannyi látnivaló között, főleg ha az embernek csak egy kevés kirándulóidő áll rendelkezésére. Most segítünk eldönteni, hogy hová is érdemes ellátogatnod szabadidődben!

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

More details
Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője