2025. augusztus 21., csütörtök - Sámuel

ezerlampasAz Ezer Lámpás Éjszakáját idén 7. alkalommal rendezik meg 2017. május 28-án az ország 11 városában. Az egész napos rendezvény a gyerekekről és a családokról szól. Mindegyik helyszínen jótékonysági koncertekkel, sztárfellépőkkel várják az érdeklődőket. A kampányunk középpontjában a gyermekeltűnések problémája áll.

gyerek olvas2017. június 8–12. között Budapesten több helyszínen, országszerte közel 80 vidéki város, település, valamint Erdélyben Kolozsvár, s a Partiumban Arad is rész vesz a magyar könyvhéten. A budapesti központi helyszínen, a Vörösmarty téren és a térbe torkolló utcákban pavilonban több mint kétszáz hazai és határon túli kiadó mutatja be és árusítja könyveit.

suzuki2017-ben a Suzuki Show-nak a Fővárosi Rendezvénypark ad majd otthont. Számtalan érdekességgel várják a kilátogató vendégeket. Lesz autókiállítás, autószépségverseny, ügyességiversenyek, tombola, ki-mit tud, értékes nyeremények, adok-veszek kirakodó vásár, gyermekeknek gokartverseny, kézműves gyermeksarok...

futokEz az esemény a cégek, családok, baráti társaságok közkedvelt futóversenye. Tavaly közel 1650 csapat nevezett, hogy 3 vagy 6 kört fussanak, és szenzációsan érezzék magukat.És idén? Te már benevezted a csapatodat? Szervezz egy, sőt több, fürgelábú, jókedvű csapatot a munkahelyeden, és legyetek részesei együtt egy fergeteges futó bulinak!

operaA Magyar Évad végén, 2017. május 10. és június 10. között a MagyarFeszt négy hete alatt lepereg a magyar operatörténet két évszázada Ruzitska Józseftől Varga Juditig és Gyöngyösi Leventéig. Minden jelentős operaszerző és több kihagyhatatlan koreográfus művészete is jelen lesz a nagy sorozatban.

varjatkok egerKaland az időben, „történelmesdi” kicsiknek és nagyobbacskáknak, Vitézi próba, Gárdonyi-kuckó, solymászbemutató, történelmi játszóházak, várműhely, kézműves foglalkozások szórakoztatják a legkisebb múzeumlátogatókat 2017. május 27-én az Egri várban. Érdemes lesz egy nagyszerű napot itt tölteni.

muzeumokejszakajaA Múzeumok Éjszakája rendezvényt  2017. június 24-én rendezik meg. Ezen a napon országos szinten több száz helyszínen tartanak programokat. Az események és rendezvények kezdési időpontja a helyszíntől függően változhat. Budapest területén egységes karszalaggal látogatható az összes résztvevő múzeum.

googleGyakorlatorientált tréning a SAKKOM Interaktív szakmai támogatásával a Google AdWords kampány létrehozásának és optimalizálásának technikájáról és trükkjeiről, a kezdő lépésektől. Naponta több százezer magyarországi internetező keres a Google-ban különböző termékeket és szolgáltatásokat.

furdoA több mint 4 évtizedes tapasztalattal rendelkező Danubius Hotels tagszállodái Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában és Romániában örömmel csatlakoznak nemzetközileg összehangolt programokkal a Wellness Világnapjához. A cél, hogy 2017. június 10-én minél több embert sikerüljön megmozgatni szárazon és vízben.

gyerekek116. alkalommal vár kicsiket és nagyokat Magyarország legnagyobb ingyenes családi rendezvénye a Generali Gyerek Sziget. 2017. június 3-25. között júniusi hétvégéken, minden szombaton és vasárnap száz változatos program szórakoztatja majd a látogatókat a Hajógyári-szigeten. A belépés ingyenes!

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője