2025. augusztus 21., csütörtök - Sámuel

ribizli2017. június 24-én Feldebrőn ismét megrendezésre kerü a Ribizlifesztivál a helyi tájház udvarán, és a templom környékén. Gasztronómiai kóstoló: ribizlilekvár főzés, sütemények, palacsinták, ribizliszörp, fröccs, lángos, lepény, méz, sajtok. A gasztronómia mellett a kulturális, szórakoztató programok is helyet kapnak.

debreceniKészülj arra, hogy június 24-25. között izgalmas és felfedezésre váró ételek és italok, színek, illatok, barátságos emberek, gyönyörű helyszín, hangulatos koncertek várnak rád az ország minden csücskéből! Az első ezer regisztrálónk logózott borospohárral és egy finom Café Mauro biokávéval is megajándékozzuk!

kuglofSzeretettel várnak minden természetkedvelőt a váraljai Kuglóffesztivál túráira. A túrák után ízelítőt kaphatunk a falu sokszínű kulturális életéből és a híres váraljai kuglófból is. A háromnapos túraprogram között szerepel: Váralja fényei túra, amely éjszakai vezetett nyílt túra a Váralját övező gerinceken, Erzsi néni túrája, kugfóf kereső teljesítménytúra. 

dunaregattaA Szent István Egyetem nyárindító fesztiválra invitálja a hallgatókat és a munkatársakat. Június 23-25-én az Egyetem immáron hatodik alkalommal rendezi meg nagyszabású sárkányhajó regattáját a szarvasi Holt-Körösön. A kétpályás, kb. 200 méter hosszú versenypályán szállnak vízre a versenyzők.

sporteszkozA Magyar Diáksport Szövetség és a Diákolimpia® versenysorozat idén a 30 éves jubileumát ünnepli, és össszevont, 6 sportágat magába foglaló döntőt szervez Debrecenben június 21-24. között. A június 24-én zajló nagyszabású záróesemény, a Diákolimpia® Fesztivál minden korosztálynak felhőtlen kikapcsolódást ígér.

ijaszatVegye célba Ópusztaszert, váljon részesévé az ősi magyar kultúrának! A Pozsonyi-csata 1110. évfordulója alkalmából Ópusztaszerre érkeznek a nagyszentmiklósi kincsek. A XI. Nyílzápor és íjásztalálkozón több ezer nyílvessző festi sötétre az eget, június 18-án az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.

strand erzsebetligetÚj kinti medencékkel és csúszdákkal bővítették az Erzsébetligeti Uszodát. Egy kétpályás kamikaze és egy íves családi csúszda egészíti ki a már meglévő csúszdájukat, de kialakítottak egy 195 négyzetméteres hullámmedencét és egy 132 négyzetméteres gyerekmedencét is.

vvonat izkekA 17. FINA Világbajnokság versenyszámaira jegyet vásárló nézők vonattal féláron utazhatnak a rendező városokba szurkolni, annak az együttműködési megállapodásnak köszönhetően, melyet A vasúttársaság továbbá jelentős segítséget nyújt az esemény megszervezéséhez nélkülözhetetlen 3500 önkéntes és az augusztusban induló Masters vb-re akkreditáltak utaztatásában is.

gyerekekBalatonszemesen június 16-ától idén debütál az egész nyáron át tartó programsorozat a felújított, régi kertmoziban. Kicsiknek és nagyoknak, bringásoknak, lelkileg felüdülni vágyóknak itt kellemes és tartalmas időtöltésben lehet részük. A kisgyermekekkel érkező családoknak minden nap - hétköznap is - délután két-két gyerekelőadás megtekintésére lesz lehetőségük.

babaJótékonysági gálaestet szervez 2017. június 16-án – az EMMI támogatásával – a Várva Várt Alapítvány. A gálaest célja a krízishelyzetbe kerülő babák és szüleik támogatása, illetve az örökbefogadás népszerűsítése. Az est háziasszonyát, Pataki Zitát kérdeztük – akit az ország leginkább az RTL Klub meteorológia hírszerkesztőjeként illetve rádiós műsorvezetőként ismer – honnan is fúj a szél, miért vállalta el a gálaest házigazdai szerepét?

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője