2025. augusztus 22., péntek - Menyhért

Archívum

Turisztikai workshop sorozatot indít a Google és az MTÜ

1178

googleEgy hónap alatt négy különböző helyszínen tart workshopot a Google Digital Workshop a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködésben a magyar turisztikai ágazat kis- és középvállalkozásai számára. A sorozat célja a digitális kompetenciák fejlesztése, példákat és esettanulmányokat is bemutat majd a workshop sorozat, és az előadók is a turisztikai területről érkeznek majd.

A Google-nál 2017 az oktatás éve, világszerte szerveznek hasonló workshopokat, eddig csak Európában már 2 millió embert oktattak. Ehhez kapcsolódva a Google Magyarország is bejelentette 2017. áprilisában a Digital Workshop programjának bővítését a magyar kis- és középvállalkozások támogatására.

Az ingyenes képzések a digitális világ adta lehetőségek kihasználásában segítik a vállalkozásokat, amely hosszútávon a magyar gazdaság növekedését segítheti elő.

Az oktatások célja mindenhol az, hogy fejlessze a digitális tudást, hiszen az internet a gazdasági fejlődés egyik legfontosabb motorja, ezért fontos, hogy mind a profitorientált cégek, mind a nonprofit szervezetek, alkotók és kulturális intézmények részt vehessenek olyan képzéseken, amelyek fejlesztik a digitális tudást.

A Magyar Turisztikai Ügynökség a Google Magyarországgal közösen a digitális kompetenciák és készségek fejlesztésére ágazati workshopokat kezdeményezett. A 4 órás workshopokon való részvétel, ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A workshopok témái:

- Milyen lehetőségeket rejt az internet a vállalkozások részére?
- Hogyan lehet profitot termelni a weben?
- Hogyan kerülhet fel a Google térképre és milyen lehetőségeket rejt a Google My Business?
- Digitális marketingstratégia kialakítása a Google Magyarország tolmácsolásában
- Beszédes adatok – hogyan építsünk adatokra és statisztikákra
- Esettanulmányok, példák turisztikai területről

Az ingyenes workshopokon három vidéki és egy budapesti helyszínen lehet részt venni:

- 2017.10.10., Google Ground, Budapest
- 2017.10.18., Balatonfüred
- 2017.10.26., Sopron
- 2017.11.09., Nyíregyháza

A képzéseken a kkv-k olyan kézzelfogható tudással gazdagodnak, mely lehetővé teszi számukra az internet adta előnyök eredményesebb kihasználását és ezen keresztül a valós növekedést. A résztvevők száma korlátozott, egy workshopon 100 fő vehet részt, ezért a részvétel regisztrációhoz kötött. A regisztráció részleteit hamarosan közzéteszi az MTÜ. 

A digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutató (DESI) alapján az EU 28 tagállamainak sorában Magyarország a 21. helyen áll. A digitális felzárkóztatás segítése különösen jó lehetőség a turisztikai szektorban dolgozó vállalkozások számára is, hogy tudatosabban és hatékonyabban használják az internet adta lehetőségeket üzleti céljaik eléréséhez.

A turizmus digitális átalakításának aktualitását mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO), a 2018-as szokásos éves rendezvényét – melynek Magyarország ad helyet – is e téma köré építi fel

(Esemény Menedzser - Turizmus Online)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője