2025. augusztus 21., csütörtök - Sámuel

Tisza TaviVagta 5Másodjára rendezik meg a Tisza-tó fővárosában, Tiszafüreden a Nemzeti Vágta egyik előfutamát július 29-én. A megmérettetésen ebben az évben két szlovák helység, Somorja és Zsigárd is indít lovast. A dobogósok az idén 10 éves Nemzeti Vágtán képviselhetik településüket a budapesti Hősök terén szeptember 15 és 17 között.

veteranjarmu2016-ban több mint 240 autó és motorkerékpár vett részt a rendezvényen és 1800 körüli látogató volt kíváncsi a járműveike!  A 8. Szovjet (és Szoci) Jármű Túratalálkozó négy napos rendezvény zárónapjaként kerül megrendezésre az immár ötödik Szocijármű-találkozó és kiállítás augusztus 6-én, vasárnap, Szolnok legszebb fás ligetes területén, egy igazi nosztalgikus környezetben.

A DreherFeszt különleges hangulatáról idén sem kell lemondanod! Betekinthetsz a sörgyár falai mögé, számos romkocsmában megkóstolhatod a sörmesterek csak erre a napra fejlesztett sörspecialitásait, meglátogathatod a kultikus Főzőházat vagy akár magadnak csapolhatod a sört, miközben a legnépszerűbb fesztiválbandák bulijain, valamint ...

kenyerOrosháza városának legnagyobb és legrégibb hagyományoknak örvendő rendezvénye augusztus 20-ra esik, melyet szokás szerint az Orosháza-Gyopárosfürdői Gyógy-, Park- és Élményfürdő területén tartanak meg, immáron 14. alkalommal. Az orosházi kenyér és mezőgazdaság sikere a múlt század elejére tekint vissza.

toltottpaprikaMindenkit sok szeretettel meghívunk egy fergeteges bulira, Birjánba, ahol többek között, baráti csapattal benevezhet a töltött paprika főző versenyre, bátrabbak pedig részt vehetnek a kolbászevőés/vagy sörívó versenyen. Eközben ZENE-ZENE-ZENE , sok sztárvendéggel, BULI kifulladásig!!

sefJúlius 28-29 között számos séf ételkülönlegességeit kóstolhatja meg a nagyérdemű az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ előtti Hild téren. Bemutatkozik az Agóra Bisztró, a szajoli Convoy City, a szolnoki Gourmand Sütőház, a szolnoki Liliomfi Étterem, Németh Ádám, a Konyhafőnök 2016 nyertese, a Sörárium, a berettyóújfalui Szász Tanya. 

lo2017. július utolsó hétvégéjén ismét megrendezésre kerül a Kisbéri napok. A rendezvényen kulturális programok mellett, koncertek, lovas ügyességi és szabadidős díjugrató versenyek, kutyás bemutatók várják az érdeklődőket. Mindenkit szeretettel várnak a rendezvénysorozatra.

szinhazAmatőr színházi rendezőképzés és határon túli és hazai amatőr színjátszók XXVI. találkozója. Az évente hagyományosan megrendezett találkozó és képzés célja olyan tehetséges színházi alkotók kiművelése, akik a jövő amatőr színházi közegének meghatározó alkotói és képviselői lehetnek.

bor2Szeretettel meghívunk és várunk minden Érdeklődőt Vonyarcvashegyre, a Kossuth utcai rendezvénytéren felépített “boros faluba”, a XXIV. Vonyarci Boros Forgatagra. A zamatos borok, ízletes falatok, kézműves kirakódóvásár, gyermek-foglalkoztató mellett változatos szórakoztató műsorok is várják a forgatagra látogatókat.

halaszle2017-ben nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a Szittyótéri Halászléfőző fesztivál. A rendezvényre minden évben több tucat csapat nevez, és nemcsak a környékről, hanem az ország minden részéről érkeztek főzőtudományukat megmutatni és megmérettetni akarók. Évről évre egyre több és színesebb kapcsolódó program teszi izgalmasabbá a halászléfőző-versenyt.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője