2025. augusztus 22., péntek - Menyhért

bicaj3Az idei Pilisi Tekerő kerékpáros kalandtúrát a kilences szám jegyében rendezik meg, immáron kilencedik alkalommal, a kilencedik hónap kilencedik napján, természetesen reggel kilenc órától. A rendezvény arca Kósz Zoltán olimpiai bajnokunk, aki lelkesen csatlakozott a város népszerű rendezvényéhez.

bicaj2Az egészség a legfontosabb dolog az életben - ezt mindenki tudja, de nem mindenki tesz érte. Te most tehetsz! Gyere el a Szívünk napjára, és bringázz egy jót több ezer ember társaságában! Ráadásul, ha még nem vagy regisztrált ötpróbázó, most megajándékozunk vele: nevezz a kerékpáros túrára a helyszínen, és ott átvállalják az 1000 forintos Olimpiai Ötpróba regisztrációs díjadat.

8bitNeumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) és Nagy Károly magángyűjtő idén is közös kiállításon mutatja be az informatikatörténet egy fontos és népszerű szeletét.Míg a múlt évben az Apple cég termékei voltak terítéken "Nem esett messze az alma a fájától" címmel, addig idén az első házi számítógépek világát mutatja be a tárlat.

szarvasIdén ősszel is folytatódnak a Pilisi Parkerdő Zrt. nagy sikerű szarvasbőgés túrái. Az idei „erdei koncertkiírás” érzékeny időszakában, az állatok nyugalma érdekében különösen fontos, hogy erdészek szakszerű vezetésével hallgassunk bele a szarvasok természetes őszi hangversenyébe.

szallodaszobaSoha annyi bel- és külföldi vendég nem szállt meg magyarországi szálláshelyeken, mint 2017 első felében. Budapesten egy időben zajlott a vizes vb és a Forma1-es futam, így ezekben a napokban a 95 százalék feletti szállodai szobakihasználtság sem volt ritka, de a rangos eseményektől függetlenül is nagyon erős a szállodák iránti kereslet.

tuzoltasA lift tetején elhelyezett elektromos biztosíték égett egy szállodában a siófoki Batthyány Lajos utcában - közölte a katasztrófavédelem. A városi hivatásos tűzoltók kiürítették az épületet és eloltották a tüzet. Az épületből százharminckét vendéget kellett evakuálni. Senki nem sérült meg, és időközben vissza is térhettek szobájukba.

kesesfejszeeb150 versenyző  érkezik a 300 lelket számláló Alsómocsoládra –Kés- és Fejszehajító Európa-bajnokságot rendez a kis Baranya megyei falu Egy hazánkban kevésbé ismert sportág, a kés- és fejszehajítás megismertetését és népszerűsítését tűzte ki célul az alig 300 fős baranyai település, Alsómocsolád. 

hrTöbb lead, több megnyert ügyfél és motiváltabb sales csapat. Hogyan? Tényleg nehezebb lett eladni, vagy csak lemaradtunk a fejlődésben az elmúlt 10 évben? Nincs elég lead, az értékesítőinket alig lehet motiválni, az ügyfeleket véres verejtékkel lehet megtartani, és mindemellett évente 23%-ot kéne növekedni. Kétségbeejtő vagy csak szemléletet kell váltanunk?

panelSoha nem látott folyamatok zajlanak a panellakások piacán: drasztikus az árnövekedés és az albérleti díjak emelkedése. Kérdés persze, meddig tarthat ez a tendencia és mit okoz majd az épülő lakóparkok átadása. Félmillió panellakás szorul felújításra, modernizálásra, de vajon reális megoldás-e erre a problémára az a kormányzati elképzelés, ami szerint német mintára visszabontanák a társasházakat a 8. emelet fölött?

eupalyazatokA résztvevők választ kaphatnak szinte minden, az uniós pályázatokkal és a pénzintézetek által kínált lehetőségekkel kapcsolatos kérdésükre. Szó lesz a következő hónapokban várható kiírások listájáról, az elérhető keretösszegekről, az adminisztrációs újdonságokról, a szükséges garanciákról, biztosítékokról és...

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője