2025. augusztus 23., szombat - Bence

learazasMár javában zajlanak a téli árleszállítások az üzletekben. A blokkk.com összeszedte a legfontosabb szabályokat és tudnivalókat. A legfontosabb követelmény, hogy az akciónál fel kell tüntetni az árengedménnyel csökkentett új árat is, tehát kevés az árengedmény százalékos mértékének a feltüntetése, és ugyanannak a portékának ugyanabban a pillanatban nem lehet többféle ára.

naptarHabár már hónapokkal ezelőtt megjelent a rendelet a 2018-as munkaszüneti napokról és szombati munkanapokról, azonban az idei évben sem árt ezeket újra elővenni. A nemzetgazdasági miniszter rendelete a 2018. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről még tavaly május 19-én jelent meg a Magyar Közlönyben, most viszont már aktuálissá vált.

ertekesitoknapjaAz első Evolution konferenciát 2013-ban rendeztük: az akkor még két teremben tartott eseményen 350-en vettek részt. 2017-ban már több mint 1300-an voltunk az immár két napos, 4 termet kitöltő rendezvényen. A 2018. február-március fordulóján hatdik alkalommal megrendezésre kerülő konferencián pedig már 1300-1500 fő részvételére számítunk.  

adatvedelemAdatok mozgatják a világot – Adatgazdaság konferencia 2018. január 31-én Budapesten, az IVSZ szervezésében. Az adat a 21. század olaja és egyben a gazdaság új pénzneme. De valójában honnan juthat egy vállalkozás adatokhoz? Hogyan hasznosíthatja azokat? Milyen technológiai megoldások állnak rendelkezésére és milyen jogszabályoknak kell megfelelnie eközben?

licitalas2018. március 22-én rendezik meg az Ecommerce Expo-t. 50+ kiállító 50+ előadó 2000+ résztvevő várja az érdeklődőket az év legnagyobb e-kereskedelmi rendezvényén. Az előadások mellett érdemes kiállítóink standjait is felkeresni, ugyanis egytől egyig mindenki speciális ajánlattal készül az Expora - ezt ugyanis külön kértük tőlük!

internetA 2018. január 24-25-én megrendezésre kerülő SecOps Europe rendezvényt Dán Károly, rendkívüli és meghatalmazott osztrák nagykövet és állandó ENSZ képviselő fogja megnyitni. Az esemény fővédnöke pedig a korábbi évekhez hasonlóan Prof. Dr. Rajnai Zoltán, Magyarország kiberkoordinátora lesz.

mulatosfesztA nagy sikerre és az óriási érdeklődésnek köszönhetően 2018 Január 5 -én megrendezésre kerül a MULAT AZ ARÉNA 2 . Egy  ismételten hosszú előkészítő munka eredményeképp az ország legnagyobb mulatós zene sztárjai egy napon, egy helyszínen, az ország legnagyobb színpadán szórakoztatják a közönséget.

mozgas Népliget betonozott útjain, földutakon, és néhol a földutakat elhagyva futunk. Legyetek óvatosak a talaj egyenetlenségeivel, vigyázzatok magatokra és másokra. Ha teheted, gyere tömegközlekedéssel. A 3-as metró Népliget megállójától 1 perc séta, de az 1-es villamos is a közelben áll meg.

hiuzA hagyományoknak megfelelően a Budakeszi Vadaspark az újév első programját idén is a ragadozóknak szenteli: a január 6-i Ragadozók napján a látogatók épp a kis- és nagyragadozókat vehetik majd közelebbről szemügyre, és sok-sok érdekességet megtudhatnak róluk. A programok a belépő árán felül természetesen ingyenesen látogathatóak.

hoemberA magashegyek és síkvidékek egyik főépítésze a jég: a gleccserek és a jégtakarók lassú mozgása lépcsőket és medencéket formál a fagyos tájon, melyek a földfelszín leglátványosabb alakzatait hozzák létre. Fedezzük fel együtt ezeket a különös tájakat! A környezettudományi előadást 8 éves kortól ajánljuk.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője