2026. május 23., szombat - Dezső

charityfestEGY FESZTIVÁL, AHOL SZÓRAKOZVA ADAKOZHATUNK. A CHARITY FEST minden bizonnyal az év legjótékonyabb fesztiválja. A rendezvény jegy-, étel- és ital eladásaiból származó bevételeit ugyanis jótékony célokra fordítják. Az egy napos eseményre napközben elsősorban a családokat, az estétől másnap hajnalig tartó koncertekre főként a fiatalokat várják.

nyuszmuszAz ország egyik legnagyobb húsvéti mulatsága kerül megrendezésre Budán, a festői szépségű Bikás Parkban, a 4-es metró állomásánál. Rengeteg izgalmas programmal készülünk az egész családnak. Koncertek, vidámpark, állatsimogató, gasztrosétány, gyermekszínház és mesemondó színesíti az ünnepet. Nagy hangsúlyt fektetünk a hagyományőrzésre is.

elmenyparkÁtadták Zalaszabarban a Holnapocska Tábort és Zobori Élményparkot, amely több mint egymilliárd forintos fejlesztéssel valósult meg. Szabadics Zoltán, a Holnapocska Tábor és a Zobori Élménypark alapítója elmondta, feleségével a minden évben több száz, súlyos betegségekkel élő, vagy azokból gyógyuló gyerekeket vendégül látó tábor...

tiszafüred2A tiszafüredi szabadstrand félmilliárdos fejlesztése során átépítik és korszerűsítik a partot és az épületeket is. Jelentős fejlesztés indul Tiszafüreden: a Tisza-tó partján fekvő város szabadstrandja teljesen átalakul – számol be az iszolnok.hu. Az összesen mintegy 500 millió forintos fejlesztés során új főépületet, eszközöket, játszóteret is kap a strand, illetve a vízpartot is fejlesztik.

startol2A Cycling Weekly értesülései szerint Budapestről startolhat el a 2020-as Giro d'Italia. Úgy tudják, hogy a szervező RCS Sport április 15-én látogat Budapestre és egyeztet hivatalosan is a főváros vezetésével. Budapest Jeruzsálemet, Amszterdamot és Belfastot követi a sorban, a 2020-as futamért Marseille-el állt versenyben.

auto3Élénkül a verseny a budapesti autómegosztó piacon, ugyanis a Greengo és a Mol Limo után április végétől a BMW-hez köthető Drivenow is elindítja a szolgáltatását Budapesten. Az autómegosztó-flotta ezzel a fővárosával nagyjából harmadával nő, tehát egy jelentős piaci szereplő megjelenéséről van szó.

lidlA Lidl frissen készült, azonnal fogyasztható gyorséttermi ételekkel rukkolt elő több üzletében. Van például sajtburger, batyus szendvics. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy hány Lidlben lesz még melegétel-kínálat, de a főváros VIII. kerületében a Corvin sétányon és a XIII. kerületi Victor Hugo utcában lévő boltokban, valamint a III. kerületi Huszti úti, a XVI. kerületi János utcai és...

sormajA mára már hagyománnyá vált Szentendrei Sörfesztivál 2019-ben május 3-5-ig kerül megrendezésre Szentendrén, a Dunakorzón. A három nap alatt kézműves sörök, sörkülönlegességek és egyéb gasztronómiai élmények, könnyűzenei tehetségkutató verseny, koncertek sokasága – köztük The Carbonfools, Omen, Belmondo, Hősök- várja a látogatókat.

ejjelAz állatkertben a zárás után sem áll meg az élet, de vajon mit csinálnak éjszaka az állatok? Ha kíváncsi vagy rá, akkor itt a remek alkalom, hiszen most nemcsak az esti hangulatba kóstolhatsz bele, de a kulisszák mögé is bekukucskálhatsz. Az éjszakai állatkert szinte olyan, mint egy igazi dzsungelkaland! Fürkészd ki az állatok éjszakai életének titkait,...

babaexA rendezvényünk egy olyan országjáró szakirányú kiállítás és vásár egyben, ahol a baba-mama, gyermek témakörben érdekelt cégek, szolgáltatók, importőrök,termékforgalmazók mellett lehetőséget adunk a kismamáknak is a használt ruha-, játék-, babaholmi adás-vételére, valamint ingyenes játszóházzal, ugrálóvárral, arcfestéssel,...

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője