2025. május 11., vasárnap - Ferenc
December 30-án, vasárnap napközben tartják meg a Fuss Neki – I. Szilveszteri Futógála nevű sportprogramot a balatonlellei Móló sétánynál: az útvonal az időjárástól függően közvetlenül a tóparton, illetve a környező utcákban húzódik majd. A verseny célja a futás népszerűsítése, illetve a versenyzők és amatőr sportolók lehetőségének bővítése.
A téli szünet kezdetére időzítve, december 21-én nyílik meg a Siófoki Jégkikötő: a több mint 250 m²-es, valódi jéggel borított pályán február 17-ig lehet majd korcsolyázni. Emellett hétvégente számos program lesz a korcsolyapályán, többek között, jéghoki, jégdiszkó és jégkarnevál. A pálya mellett egy különleges, 50 méteres jégfolyosó is készül, így a kikötő fái közötti erdei úton is lehet majd csúszkálni.
Egy rendezvény a legfiatalabbaknak! Számtalan izgalmas programmal találkozhattok, ami kapcsolódik a Minecraft világához. Lehet szó itt egy Bedwars bajnokságról, amit számítógépeken játszhatnak a gyerekek, vagy egy Papercraft sarokról, ahol kreativitásukat felhasználva, papírból segítünk különböző Minecraftos tárgyakat készíteni.
Februárban szerte az országban - sőt immár túl a határainkon is - éttermek, borkereskedők állítják majd a középpontba ezt a furmintot. Az egész hónapon át tartó rendezvénysorozat csúcspontja a Furmint Február Nagy Kóstoló lesz, amelyen 2019-ben már tizedik alkalommal rendezünk meg a bemutatkozó borászatok és a borkedvelő közönség örömére.
Januárban érkezik Budapestre az év legnagyobb téli sörünnepe az V. kerületi Zrinyi utcába, a Duna Palotába .Hatalmas, kényelmes vendégtér, hazai és nemzetközi sörfőzdék , szakmai előadások, workshopok az otthoni sörfőzésről, koncertek, neves éttermek sör-étel párosításai és még rengeteg meglepetés! Nagyon fontos koncepciónk az eseményen, hogy olyan söröket hozzanak kiállítóink,
Az álmokat igenis valóra lehet váltani! Itt, Balatonfüreden, ezen az impozáns és egyben modern helyen, a XIII. EsküvőTrend Kiállításon. Gyertek el 2019 Január 5-6.-én, mert itt tényleg mindent megtaláltok a nagy nap feledhetetlenné tételéhez! Az esküvői szakma krémje vár itt Benneteket, hogy Ti nyugodtan választhassatok a sok-sok lehetőség közül.
2019-ben is jön a Budapest Boat Show, Magyarország legnagyobb „szárazföldi kikötője”, egy hely, ahol a hajózási és vízisport szezon kezdete előtt találkoznak a vízi élet szerelmesei. Egy hely, ahol testközelből megtekinthetők a legújabb hajók és trendek a hazai kínálatban, legyen szó vitorlás, elektromos, motoros vagy evezős hajóról. Egy hely, ahol a vízisportban...
Masha nyughatatlan kislány, aki mindig tele van energiával, s nem bír a fenekén megülni. Így aztán nem csoda, hogy barátjával, a nyugis, lustácska medvével folyton elképesztő bonyodalomba keverednek. Ezúttal egy fantasztikus karácsonyi nyomozós kalandban találják magukat Rózival a malaccal, nyuszival, a farkas testvérekkel és egy pingvinnel.
Készüljünk egy téli csodaországba történő belépésre, mely során a birodalom legvarázslatosabb pillanatait mutatja be a Disney On Ice – Varázslatos Jégfesztivál, egy teljesen új, élő produkcióban. Minden korosztályt magával fognak ragadni A kis hableány, az Aranyhaj és a nagy gubanc, A szépség és a szörnyeteg, és az Oscar-díjas, valamint minden idők egyik...
26. alkalommal kerül megrendezésre a Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás Budapesten 2019. február 7-10. között a HUNGEXPO Vásárközpontban. Jöjjön el Ön is családjával, barátaival a Kárpát-medence vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek legnagyobb és leghangulatosabb találkozójára! Az évről évre megújuló, de a hagyományos,...
Állítsuk hadi rendbe az öreg vasakat öltöztessük őket díszbe/fénybe és jöjjünk össze karácsonyi hangulatban egy kis eszmecserére ,aztán egy kis városi csapatásra! Várunk, ha te is rendelkezel a szoci gépjármű ipar valamelyikével, ha úgy érzed bele tartozol a retró kategóriába, ha autód inkább kocka ,mint gömbölyű, ha autód/motorod 90' előtt került gyártásra.
Két év alatt hét helyet javított az Advent Bazilika az European Best Destinations utazási portál népszerűségi listáján. A karácsonyi vásár a magyar látogatók és a külföldi turisták szavazatai alapján tízezerrel több szavazatot kapott, mint tavaly. Az Advent Bazilika rendezvény tavalyelőtt indult először a szavazáson, és akkor már a negyedik helyen végzett, közvetlenül Bécs mögött.
Legsikeresebb kóstolósorozatunk, újra Budapesten kerül megrendezésre, ahol ismét a csokoládéké és a boroké a főszerep. A kóstoló folyamán 8 csokoládét és 8 különböző bort kóstolunk, melyek a lehető legkülönbözőbb módon kerülnek összhangba és egészítik ki egymás karakterét. A kóstoló házigazdái: Tóth Katalin, a Tóth Ferenc Pincészet vezetője,...
2019.január 24-én Tanulj az e-kereskedelmi szakma neves szakértőitől! Több mint 40 válogatott előadás a webáruház indításhoz szükséges adatoktól a haladó marketingen át a személyes fejlődésig. Valamint 3 szemináriummal fogunk várni és olyan cégektől tanulhatsz majd, mint a Google, az eMag vagy például a Simple by OTP.
|
Az elmúlt években új színt vittek a…
20. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál 2025. május 6-11…
Egyedülálló lehetőség nyílik mindazok számára, akik elgondolkodtak…