2024. május 19., vasárnap - Ivó, Milán
Rekordot döntött a látogatók száma a Múzeumok éjszakája országos rendezvényein: június 23-án országszerte összesen 422 ezer látogatót regisztráltak a résztvevő intézmények - közölte az MTI-vel az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága.
Lezáródott Gastro & Hotel Design Award versenyünk pályázati időszaka, és soha nem jelentkeztek még annyian, mint idén. A Horeca szakma legrangosabb hazai design versenyére idén rekord nevezés érkezett: 80-an döntöttek úgy éttermes, szállodás, tervezői körökből, hogy pályáznak a különböző kategóriákban meghirdetett versenyünkre.
Augusztus 18-án, néhány órával a Tour de Hongrie nemzetközi mezőnye előtt tekerhetnek fel a vállalkozó kedvű kerékpárosok az idei Magyar Körverseny legkeményebb emelkedőjére. A Miskolc és Bükkszentkereszt közötti 14 kilométeres amatőr túrára nem kell nevezési díjat fizetni, az online előnevezők a verseny kulacsát kapják majd meg emlékül.
Az idei nyár egy remek programmal kecsegteti a LEGO® rajongó gyerekeket. A LEGO® STRAND PARTY keretén belül az érdeklődők a nyár legkedveltebb helyszínein, a strandokon ismerkedhetnek meg a CITY, DUPLO, FRIENDS, NINJAGO és BOOST szettekkel, sőt a vállalkozó kedvű LEGO® rajongók különböző ügyességi feladatokban is remekelhetnek.
A Vingardium Borliget egy zöldben borozgatós, felszabadultan bulizós, gyerekkacajtól hangos, játékos és ugyanakkor ínyenc pesti fesztivál, amely immáron harmadik alkalommal várja a borok, a gasztronómia, valamint a zene szerelmeseit. Az aszfaltos belváros helyett zöld közösségi térbe csábít.
A dohányzás elleni küzdelem jegyében júliustól évi egy plusz szabadnappal ismeri el a Büki Gyógyfürdő Zrt. azon kollégáinak egészségtudatos magatartását, akik nem dohányoznak (dohányzás alatt értve az e-cigaretta, pipa, szivar használatát is), vagy akár csak vállalják, hogy a jövőben nem gyújtanak rá.
2018-ban is jön autós-motoros találkozó azaz, a Tassi Tuning Party! Ha szereted az autókat és a motorokat, akkor itt a helyed neked is! Ez egy márkafüggetlen találkozó, ahol garantált a jó hangulat! Házigazda Illés Tóni, a Hangutánzó!! Belépő 1500 Ft/fő, 14 éves kor alatt ingyenes! Tehát be lehet írni a naptárba: Tassi Touning party, 2018. július 28-29.
Legnagyobb történelmi játékaira készül a Diósgyőri vár 2018. július 28-29.-én. A Középkori Forgatagon a várjátékok kedvelői sok újdonságra, valósághű viadalokra, és mulatságra számíthatnak középkori módra! A Diósgyőri vár ezen a hétvégén egy nyüzsgő középkori udvarrá változik, a Lovagi Tornák Terén pedig izgalmas lovagi előadásokat láthatnak, amelyen a harc „első vérig” zajlik.
Amikor a legendás vadász, az Orion kora hajnalban keleten bukkan fel, a nyár izzásában élünk. Július vége felé szoktak beköszönteni – a forró nyári napokat követően gyakran előforduló – viharos jégesőkkel pusztító frontátvonulások. Több helyen mondták azt, hogy Illés hordókat gurigáz a Mennyekben, azért dörög az ég, Illés és Jakab pedig Annát kergeti.
A "Hétrétország: szerek és porták fesztiválja” az idén 17. alkalommal kerül megrendezésre. Ez a nyárutón zajló fesztivál a kalandos lelkületűeket invitálja az Őrségbe, e falvakból, szerekből, rétekből és tártkapus portákból álló alkalmi "országba", annak élményszerű felfedezésére. A programban lesznek zenei, színházi, irodalmi és filmes események.
A X. Nádasdy Történelmi Fesztivál 2018-ban valami különlegességet tartogat az ételmustrára:egy olyan, különleges, a korábbi évek 12 legjobb csapatának versenyére építő rekordkísérletet, ami egyedülálló és példa nélkül álló. Bemutatjuk az Ország Legnagyobb Középkori Lakomáját
A 4,5 kilométeres kukoricalabirintus 5 hektáron terül el. A Csongrád megyei Kiszombor határában lévő, szombaton nyíló útvesztő ki- és bejárata között 2,5 kilométert kell megtenni akkor, ha a vállalkozó szellemű látogató nem téved el.
A tikkasztó nyári melegben nincs is jobb annál, mint csobbanni egyet a hűsítő vízben, majd a parton pihenni egy lángos, főtt kukorica vagy jégkrém társaságában. Abban mind egyetérthetünk, hogy a forróságot csak víz mellett lehet elviselni, de arról már megoszlanak a vélemények, hogy kinek milyen az ideális fürdő.
Újabb két szálláshely kapta meg a KidsOasis családbarát védjegyét. Mindkét szállás különleges a maga nemében. A Szerethető Zöld Ház vendégház 3 szélforgós, a Várgesztesi Villapark pedig 4 szélforgós minősítést kapott. A Bakonyszücsben található Szerethető Zöld Ház az első olyan vendégház, amelyik megkapta a KidsOasis minősítést. Nevében minden benne van.
|
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz…
2024. május 17-20. között rendezik meg Székesfehérváron…
Legyünk ott mindenhol! Ez a jelszava mostanában…
Legyen szó a Lilium eVTOL (elektromos meghajtású…
2024. május 17-20. között huszonkettedik alkalommal rendezik…
Rihanna, Björk, Whitney Houston, Janelle Monáe, Tina…