Friss hírek

Promóció

Hasznos időtöltés a nyaralás alatt

Hasznos időtöltés a nyaralás alatt

Eseményfigyelő 1130

Ezekkel a trükkökkel gyakorolhatjuk a nyelvet a szünidőben is.Végre kitört a vakáció, itt a jól megérdemelt pihenés ideje tanároknak, diákoknak egyaránt. Az értékes szabadidőt érdemes hasznosan eltölteni, például nyelvtanulással. Fülledt tantermekben, intenzív nyári nyelvtanfolyamokon görnyedés helyett azonban választhatjuk erre a hűvös szobát, vagy akár a strandot is, mégpedig a KRÉTA felületen térítésmentesen elérhető, nyelvtanulást segítő applikáció segítségével.    

„A nyelvtanulás olyan, mint a sport, érdemes alacsonyabb terheléssel szinten tartani, mert egy hosszabb kihagyás után szinte mindent elölről kell kezdeni” – fogalmazott az Idegennyelvi Felkészítő Modul szakmai vezetője. „Más tantárgyakkal ellentétben a nyelveknél nem a lexikális tudás az elsődleges, hanem a kompetencia, a készségfejlesztés, ezért is fontos, hogy folyamatosan foglalkozzunk vele” – tette hozzá Miholics Zoltán.

Az Idegennyelvi Felkészítő Modul (IFM) minden általános és középiskolás számára térítésmentesen elérhető a KRÉTA – felületen használt azonosítóval. Az IFM tanári moduljának segítségével pedig a pedagógusok állíthatnak össze személyre szabott leckéket és feladatokat, figyelembe véve a diákok egyéni igényeit és tanulási ütemét. A játékos, érdekes feladatok az angol és a német nyelvi kompetenciák fejlődését segítik. Az IFM az általános iskola harmadik, negyedik osztályától egészen a nyelvvizsga és érettségi szintig ajánlott a diákok számára.

Fontos a rendszeresség

Miholics Zoltán az eredményes nyári nyelvtanulási praktikák közé sorolta, hogy a diákok úgy illesszék be a napirendjükbe az applikáció használatát, hogy állandó napszakokat, időintervallumokat válasszanak, így a rendszeres tanulás két-három hét után szokássá válik, kialakul a rutin.

„Ha azt akarjuk, hogy igazán hatékony legyen a nyelvtanulás, akkor érdemes naponta foglalkozni vele, sőt, javasolt egy adott napon egy egész fejezettel végezni, ami nyelvtani, szókincs és kiejtési feladatokat, valamint beszélgetést is tartalmaz. Ráadásul a fejezetek feladatai tematikailag is egybe tartoznak. Mindez összesen nagyjából napi fél órát vesz igénybe” – tanácsolja a tananyagfejlesztési és módszertani vezető.

„A rendszeresség elengedhetetlen, egy-egy lecke 3 - 7 perc alatt megoldható és nem is muszáj egyszerre abszolválni a teljes adagot. Jó módszer lehet például a reggeli kakaó mellett megoldani az első feladatot, utána ebéd előtt egy kiejtésleckét, ebéd után, pihenés előtt pedig egy videós leckét” – tette hozzá a szakmai vezető.

Miholics Zoltán kiemelte, hogy az Idegennyelvi Felkészítő Modul minden leckéjéből elsajátítható 6-8 új kifejezés, nyelvi fordulat. Az applikáció beszéltet, hallás utáni, szövegértési feladatokat kínál, tehát napról napra bővíti a nyelvtudást.

Hogy segítsenek a felnőttek?

Bármilyen lelkesen is vágnak bele a diákok a nyári, játékos nyelvtanulásba, előfordul, hogy elfogy a motiváció. A szakmai vezető szerint a szülők akár egy jól megtervezett jutalmazási rendszerrel - például egy extra adag fagyival - is átlendíthetik a fiatalokat azokon az időszakokon, amikor úgy látják, hogy csökken a lelkesedés.

„Nagyon fontos ugyanakkor, hogy soha ne legyen büntetés, a szülők mindig azt próbálják erősíteni, hogy mit nyerhet a gyermekük azzal, ha rendszeresen használja a nyári szünetben a nyelvtanuló alkalmazást. A szülők ki is vehetik a részüket a tanulásból, játszhatnak együtt, partnerek lehetnek a beszélgetős feladatokban. Gyermekük KRÉTA fiókjával akár ki is próbálhatják az applikációt. Emellett a tanárok is motiválhatják a vakáció idejére a gyerekeket, de semmiképp sem nyári házi feladattal, sokkal inkább például azzal, hogy 5-össel indítják a tanévet, ha a diákok rendszeresen fejlesztik nyelvi képességeiket a szünidőben.”

I Forrás: Esemény Menedzser

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
Fő a kávé - kávékiállítás
Fő a kávé - kávékiállítás
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Future of Finance, 2026. szeptember 23.
Future of Finance, 2026. szeptember 23.
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig