2024. május 19., vasárnap - Ivó, Milán
29 millió forintos beruházás keretében megújul a tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen. Az április elején újranyíló kiállítás digitális innovációkkal, köztük egy virtuális kas és interaktív információs kioszkokkal gazdagodik, így új dimenziót nyitva a tatabányai bányászat történetének bemutatásában.
A kecsketej szappan formájában is csodákra képes. A kecsketej szerepe generációkon átívelően megőrizte fontosságát, és ma is kiemelt helyet foglal el a természetes bőrápolási termékek között. Magas hatóanyagtartalma és felhasználásának sokszínűségét tekintve ez nem is csoda.
Csehország gazdasági teljesítménye az elmúlt évben 0,4 százalékkal csökkent. Az elemzők szerint a visszaesés mindenekelőtt a lakossági fogyasztások visszafogására vezethető vissza. A 2023-as év egészét tekintve a pénzügyminisztérium 0,5 %-os visszaeséssel számolt. Ezzel ellentétben a külpiaci kereslet kedvező hatást mutat, így a 2024-es évre a bruttó hazai termék 1,9 százalékos növekedését jelzik előre.
Ismét teltházzal, a Millenárison dübörgött az ötödik Forbes Power Women’s Summit, ahol Moira Forbes, a magazin alapítójának unokája köszöntötte a vendégeket. Az érdeklődök olyan nők személyes történeteiből inspirálódhattak a nap során, mint Epres Panni, Karikó Katalin vagy Tenki Réka.
Pedagógusok ezrei éltek már a díjmentes nyelvtanulás lehetőségével. A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.
Az évente megrendezésre kerülő SÜFFA a húságazat szereplői számára kiváló találka hely.A hazai német szakemberek közvetlen eszmecserét folytatnak a környező országokbólérkező, húsfeldolgozással,- hentesárúval,- húsipari termékek előállításával, forgalmazásával foglalkozó kis,- és közepes vállalkozásokkal, kézműves ,,hús-szabóságokkal”, hentesboltok képviselőivel.
Két vásárcsarnokban kínálják a kiállítók termékeiket és szolgáltatásaikat: nyers,- és félkésztermékek, húsfeldolgozó és konyhatechnikai gépek,-berendezések, élelmiszerek és italok, élelmiszerbiztonság és higiénia, bolti berendezések, értékesítés ösztönzés,- és reklám, szolgáltatások.
Magas színvonalú kísérőprogramok és látványos versenyek, un. SÜFFA-specialitások fűszerezik a vásár három napját, mint pl. BBQ-aréna, henteslányok-napja, erdő-mező vadjainak élelmiszerbiztonsági útja a terített asztalig, tenyésztőtelep és vágóhíd egy helyen – a stresszmentes hús előállításának kulcsa, energiahatékonyság – a jövő befektetése. Vagy a SÜFFA helyszíni versenyek közül a Ki készíti a legjobb kolbászt? megmérettetés.
Információ:
Interpress Kiállítások & Interpress Travel
a Messe Stuttgart magyarországi képviselete
Seifert Ibolya
1097 Budapest, Illatos út 7/A.
Tel.: 302-7525, vagy 30/932-1657
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ha valakinek hirtelen nagyobb összegre van szüksége, akkor érdemes szétnéznie a lakásban, mielőtt a bankba rohanna hitelért. A fenntarthatóság jegyében ma már szinte azonnal készpénzzé tehetjük a nem használt eszközeinket, amivel nemcsak a családi kasszának teszünk jót, hanem a környezetnek is. Egy-egy fiókban vagy szekrényben lapuló mobiltelefon, laptop, tablet, esetleg fényképezőgép ára a több százezer forintot is elérheti ugyanis még használtan is.
Pénteken hivatalosan is átadták a Galamb József Veteránjármű Kiállító Központot. Pénteken hivatalosan is átadták a Galamb József Veteránjármű Kiállító Központot Makón abban a felújított, átalakított épületben, amelyben egy évszázaddal ezelőtt az ország első Ford-lerakatát működtették a világhírű konstruktőr itthon maradt fivérei – írja a delmagyar.hu.
Munkát keresel, de elakadtál az információáradatban? Vagy csak kíváncsi vagy, hogyan használhatod ki a technológiai tudásod a munkaerőpiacon? Maradj velünk és olvasd el a Jooble szakértői véleményét.
Ahogy közeledik a húsvéti ünnep, a hagyományok szerint a családok és barátok együtt gyűlnek össze, hogy megünnepeljék ezt a fontos eseményt. Az egyik legmeghatározóbb elem a húsvéti asztalon általában a húsvéti sonka, melyet különböző köretek és fogások kísérnek. Annak érdekében, hogy ez az étel valóban kiemelkedő élménnyé váljon, fontos megválasztani mellé a megfelelő bort, ami kihangsúlyozza és még gazdagabbá teszi az ízélményt. Ehhez ajánl most Lisztes Ivett, az N28 sommelier-je 4 kiváló tételt.
|
Globális repülőgépipari és úrhajózási szakmai kiállítás Berlinben…
Legyen szó a Lilium eVTOL (elektromos meghajtású…
Debrecenben rendezzük Magyarország idei egyik legnagyobb színházi…
Rock, pop, jazz, elektronikus zene Magyarország egyik…
Rihanna, Björk, Whitney Houston, Janelle Monáe, Tina…
2024. május 16-26. között huszonnyolcadik alkalommal rendezik…