Friss hírek

Esemény

Idén is a jazz, a funk, a pop és a soul világsztárjai érkeznek a Balaton partjára

Idén is a jazz, a funk, a pop és a soul világsztárjai érkeznek a Balaton partjára

Eseményfigyelő 22-03-02 641

A 10.Paloznaki Jazzpikniket idén augusztus 4-től 6-ig rendezik meg. A Balaton-felvidéki településen négy színpadon több mint harminc koncertet tartanak, a szervezők egyúttal a külföldi fellépők teljes listáját is közölték.

Augusztus 4-én a Richard Bona & Alfredo Rodriguez Band nyitja a Jazzpikniket: a két kiváló muzsikus, a basszusgitáros Bona és a zongorista Rodriguez közös mentoruk, a legendás zenei producer, Quincy Jones révén ismerte meg egymást, sőt, a Jonesról szóló Grammy-díjas dokumentumfilmben is együtt tűntek fel. Alfredo Rodriguez Kubát hátrahagyva, az Egyesült Államokban lett az új latin dzsessz világhírű képviselője, Richard Bona pedig korábban Herbie Hancockkal, Chick Coreával, a Buena Vista Social Club tagjaival, Stinggel, Pat Metheny-vel, illetve Stevie Wonderrel zenélt együtt.

A duó után a brit soul és R&B énekes-dalszerző, Emeli Sandé lép a Jazzpiknik nagyszínpadára, akinek 2012-ben debütált Our Version of Events című lemeze a kiadás évében az Egyesült Királyság legnagyobb példányszámban eladott albuma lett. Az énekesnő fellépett a londoni olimpia nyitó- és záróünnepélyén, BRIT Awards-díjat kapott, II. Erzsébet királynő pedig a Brit Birodalom Rendjének tagja címmel tüntette ki. Előadóművészként és zeneszerzőként számos sláger fűződik a nevéhez, írt dalokat Alicia Keys-nek, Rihannának és Leona Lewisnak is. Tavaly megjelent Family című kislemeze egy új zenei korszak kezdetét jelenti.

Augusztus 5-én a nyolcvanas-kilencvenes évek népszerű brit pop-soul énekesnője, Lisa Stansfield ad koncertet. Legnagyobb slágere az All Around the World volt, ami 1989-ben világszerte uralta a kislemezlistákat. Pályája során eddig több mint húszmillió lemeze kelt el, sőt, háromszor még a legrangosabb brit zenei díjat, a BRIT Awards-ot is elnyerte.

Stansfiled után, még aznap színpadra lép a Stereo MC’s, akiknek a zenéje a funk, az elektronikus zene és a hiphop különleges találkozása. A két markáns frontember, Rob Birch és Nick Hallam olyan dalokat indítottak el a világhír felé, mint a Connected, a Step It Up, a Creation és az Elevate My Mind. Az 1994-es BRIT Awards-on a legjobb zenekarnak járó díjjal elismert duó 2015 után saját kiadót alapított, ami afro-house, deep-house és techno zenéket ad ki.

Az augusztus 6-i szombati zárónapon a soul-funk-disco egykori koronázatlan királyának utódzenekara, az Al McKay‘s Earth, Wind & Fire Experience lép színpadra. Tavalyi paloznaki koncertjük McKay betegsége miatt maradt el, a gitáros azóta azonban szerencsésen felépült, így új formációjával a chicagói Earth, Wind & Fire egykori koncertjeinek hangulatát hozza magával, ebben pedig Los Angeles-i zenészek is segítik – köztük az eredeti EWF-ben vele együtt játszott Michael Harris trombitás, illetve John Paris dobos. A koncerten a hetvenes évek legnépszerűbb slágerei, köztük a September, a Boogie Wonderland és a Fantasy is biztosan elhangzanak majd.

A Jazzpiknik záróakkordja az MF Robots fellépése lesz: a soul, az R&B, a funk és a popzene stílusait ötvöző csapat egyik tagja, Jan Kincaid alapítója volt a 2019-es Jazzpikniken fellépett Brand New Heavies-nek, majd Dawn Joseph énekesnővel – Rod Stewart, Phil Collins, Michael Bublé és Rick Astley korábbi vokalistájával hozták létre a most a Balaton partjára érkező zenekart.

| Forrás: 24.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik