Friss hírek

Esemény

Hamarosan Bocuse d'Or európai döntő - Budapesten

Hamarosan Bocuse d'Or európai döntő - Budapesten

Eseményfigyelő 22-03-03 410

Három hét van hátra a Sirha Budapest kezdetéig, és egyben a Bocuse d’Or európai válogatójáig. Az orosz csapat visszalépett a versenytől, az ukránok még kérdésesek, hogy részt tudnak-e venni a budapesti versenyen.

Az esemény kiemelt szereplői szerdán egy budapestii sajtótájékoztatón beszéltek a március végén megvalósuló rendezvénysorozatról.

Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség Vezérigazgató-helyettese: "2016-ban 3000 látogató érkezett az akkori budapesti Bocuse-döntőre a magyar piac számára meghatározó országokból, ha csak őket nézzük, már az is jelentős rövidtávú hatás. Most, a turizmus újra indulásával kilakult egy verseny az országok között, hogy ki kerül inkább az utazni vágyók figyelmébe. :A március végi Bocuse d’Or Europe a nemzetközi turisztikai érdeklődők figyelmét Magyarországra irányítja. Hozzátette, hogy bár a fő fókusz a versenyző csapaton van, az is nagyon fontos, hogy a verseny lehetőséget ad a jövő generációja számára is."

Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia Elnöke a 2016-os verseny hosszútávú következményeiről beszélt: „2016 után ’divatba’ jött a gasztronómia, rengeteg főzőműsor jelent meg a televízióban, nagyon sokat erősödött a vidék is. Reméljük, előbb-utóbb ezt a Michelin is felfedezi, és a magyar vidéken is lesz Michelin Guide. 2016 egészen váratlan eredményeket hozott, egyre több olyan visszajelzést kaptunk, hogy a Magyarországra látogatók csak az éttermi foglalásaik visszaigazolás után vásároltak repülőjegyet. Ez azelőtt elképzelhetetlen volti.”

Dalnoki Bence, a magyar Bocuse csapat versenyzője ía felkészülésről beszélt „Eddigi pályám nagy része Szulló Szabina és Széll Tamás csapatában telt. Patrikkal, a commis-nkkal is van közös múltunk, korábban dolgoztunk együtt a Stand Étteremben is. Mindenképpen magabiztosabbá teszi a felkészülésünket, hogy mindnyájan szinte fél szavakból is értjük egymást, nagyon hasonlóan gondolkozunk és nagyon egy a célunk. Most, hogy ráfordultunk a márciusra, heti hat napot a felkészülésre fordítunk. Vannak napok, amelyeket az előkészítéssel töltünk, és vannak napok, amelyeken időre készítjük el a versenyételeket.”

sirhabp2

Florent Suplisson, a GL Event gasztronómiai rendezvények igazgatója: "Március 23-án és 24-én meg fogjuk látni, hogy milyen fontos kapcsolatok jöttek létre 2016-ban Magyarországon. Széll Tamás akkori győzelme tulajdonképpen a magyar gasztronómia alapító okirata volt. Azóta sok minden történt itt Magyarországon, jelentős szimbolikája van annak, hogy visszajövünk. Idén 18 országot fogunk fogadni, két új ország is megjelent: Lettország és Szlovákia, akik új tagjai lesznek ennek a nagy családnak. Az orosz csapat a kialakult helyzetre való tekintettel nem vesz részt, az ukrán csapattal folyamatosan próbálunk egyeztetni, hogy itt lehessenek Budapesten március végén.”

Joseph Viola, a Bocuse d'Or Europe 2022 Nemzetközi Szervezőbizottság alelnöke: „2006-ban jártam először Budapesten, amikor láttam ugyan, hogy van magyar gasztronómia, de hiányzott belőle az innováció. 2016-ban egy egészen más Budapestet, más gasztronómiát, más vendéglátást, idegenforgalmat láttam. Külön öröm, hogy a versenytémákban ismét a magyar gasztronómia DNS-e szerepel, hiszen nagyon fontos, hogy egy-egy verseny alkalmával megtapasztaljuk az adott ország gasztronómiájának esszenciáját.”

Ganzer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója: "A Magyar Bocuse d’Or Akadémia működése a kezdetektől összeforr a Hungexpóval. Mi is támogatjuk a magyar gasztronómia megújulását, a fiatalok lehetőségeit és a hazai alapanyagok térnyerését. Mindenki nagyon kíváncsi volt, hogy 2016 mit adott a magyar gasztronómiának, és mindenki kíváncsi arra is, hogy hova fejlődött ez 2022-re. A Hungexpo a pandémiás idő alatt nem aludt, hanem hatalmas fejlesztések valósultak meg. A teljes kongresszusi és kiállításközpont megújult, a március végi esemény már ebben a megújult, világszínvonalú környezetben valósulhat meg.”

Thierry Guillon-Verne, a Metro Magyarország Vezérigazgatója: „Az elmúlt évek hányattatásai után mára kikristályosodtak a vendéglátóipar új normái és kihívásai, mi a METRO-nál pedig készen állunk, hogy ebben az új korszakban is minden szakértelmünkkel támogassuk és maximálisan kiszolgáljuk profi partnereinket. Az év legrangosabb élelmiszeripari és vendéglátó szakkiállításán, a SIRHA Budapesten bemutatjuk azokat a sikeres megoldásainkat, termékeinket és szolgáltatásainkat, amelyekkel segítjük a vendéglátóipar fenntartható fejlődését. Érdeklődő látogatóink olyan szakmai kérdésekre is választ kaphatnak, mint a munkaerőhiány kiküszöbölése, a fiatalokkal való kapcsolattartás, a képzési lehetőségek, a biztonságos ételek biztosítása vagy akár a Bocuse d’Or alapanyagok használata.”

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője: „A magyar gasztronómiát, hagyományainkat, borvidékeink szépségét helyezi a középpontba a Hungarian Wine Summit is. A száz fő beutaztatásán alapuló nemzetközi szakmai rendezvényünk célja, hogy a magyar bor kiemelt exportpiacairól meghívott szakértőkkel; véleményvezérekkel, beszerzőkkel, Master of Wine-okkal, szakújságírókkal megismertessük a magyar borok és borvidékek sokszínűségét. Az ötnapos rendezvényhez a hazai és nemzetközi közönség a SIRHA-n csatlakozhat, ahol több mint nyolcvan hazai borásznak biztosítunk bemutatkozási lehetőséget. Emellett tokaji bor- és pezsgőbárral, a magyar borexport számára fontos szőlőfajtákat és borstílusokat bemutató mesterkurzusokkal várjuk a szakmai közönséget.”

| Forrás: turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik