Friss hírek

Hírek, elemzések

Magyar Menyasszony – Elindult a Nemzeti Múzeum készülő kiállításának honlapja

Magyar Menyasszony – Elindult a Nemzeti Múzeum készülő kiállításának honlapja

Eseményfigyelő 886

A magyar nők nézőpontjából mutatja be az esküvői szokások, hagyományok, viseletek térbeli és időbeli változását a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Magyar Menyasszony címmel decemberben nyíló kiállítása, amelynek napokban indult honlapjára az MNM a közönség esküvői fotóit, történeteit is várja.

Menyasszonynak lenni a korábbi generációk számára az élet egyik legcsodálatosabb dolga volt, egy életre szóló elkötelezettséget jelentett – idézte fel a Magyar Menyasszony projekt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a Nemzeti Múzeum főigazgatója.

L.Simon László elmondása szerint az MNM készülő kiállításának célja, hogy megmutassa:

a házasság ma sem elavult intézmény, ezért érdemes a szerelmet elköteleződéssé alakítani és családot alapítani.

Mint hozzátette, Simonovics Ildikó divattörténész másfél évvel ezelőtt vetette fel a tárlat ötletét, az azóta összegyűlt, fantasztikus divattörténeti és egyéb anyagból pedig lassan egy önálló esküvőtörténeti múzeumot is lehetne nyitni”.

L.Simon László hangsúlyozta azonban, hogy a decembertől látható kiállítás ennél többről szól majd, a nőknek a házasságon, a társadalmon belüli szerepét is vizsgálja.

A házasság ugyanis jó esetben két egyenrangú ember szövetsége, de ez nem mindig volt így: mint jogi intézmény nem mindig a szeretetre épült, sokszor vagyoni, hatalmi célok megvalósítását szolgálta – emlékeztetett a főigazgató.
Mint kiemelte, az MNM a Magyar Menyasszony projektet szeretné társadalmasítani és bevonni a széles közönséget a kiállítás létrehozásába. Az előkészületek részeként ezért Facebook- és Instagram-oldal, blog és podcastsorozat indult, és a napokban zárult az MNM esküvői témájú gyerekrajz pályázata is, amelyre több mint 1500 munka érkezett.

Ezek mellett elindították a projekt https://magyarmenyasszony.hu linken elérhető honlapját is, amelyre esküvői fotókat és hozzájuk kapcsolódó történeteket várnak, de itt jelentkezhetnek azok is, akik tárgyakat adományoznának vagy kölcsönöznének a kiállításra – közölte L. Simon László.

Simonovics Ildikó, a Magyar Menyasszony projekt főkurátora hangsúlyozta, hogy az esküvő az élet legkiemelkedőbb átmeneti rítusának számított az elmúlt évszázadokban, és számít még ma is.

A készülő kiállítás ötszáz év esküvői szokásait tekinti át a Kárpát-medencében, egyforma hangsúllyal bemutatva a város és a vidék, a különböző társadalmi rétegek, népcsoportok és felekezetek hagyományait.

Mint a főkurátor elmondta, 77 személyes történetet is megidéznek, mások mellett Habsburg Mária és II. Lajos vagy Alekszandra Pavlovna és József nádor házasságát. A tárlaton látható lesz az a 16. század eleji főúri öltözet is, amelyet a hagyományok szerint Mária királyné viselt 1522-es házasságkötése alkalmával és amelyet Magyarország legrégebbi és Európa második legrégebbi esküvői ruhájaként tartanak számon.

A látogató a 2020-as évekig nyomon követheti majd az esküvői öltözetek változásait, de nemcsak ruhák, hanem esküvői festmények és fotók, ékszerek, szerelmi ajándékok, szerelmi levelezések és képeslapok, kelengyeládák, lakodalmi menükártyák, étkészletek, menyasszonyi koszorúk és egyéb tárgyi emlékek is helyet kapnak az anyagban.
Simonovics Ildikó kiemelte azonban, hogy a tárlat a Nemzeti Múzeum saját anyagán felül az egész ország esküvői emlékeire építeni kíván.

Az MNM ezért országos lakossági gyűjtési akciót hirdet: a képeket, fotókat, családi történeteket egy online térbe várják,

hogy a Magyar Menyasszony projekt honlapján létrejöhessen minden idők legnagyobb esküvői témájú online gyűjteménye, a legkülönlegesebb felajánlott tárgyi emlékek pedig helyet kapnak majd a kiállításban is.

| Forrás: divatmarketing.com | Fotó: magyarmuzeumok.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026