Friss hírek

Hírek, elemzések

Kijött egy videó arról, hogyan szökött meg egy oroszlán a veresegyházi medvefarmon

Kijött egy videó arról, hogyan szökött meg egy oroszlán a veresegyházi medvefarmon

Eseményfigyelő 691

Nyilvánosságra került egy videó arról, hogy tavaly decemberben a Veresegyházi Medveotthonban az egyik oroszlán kiszabadult. Akkor az állatkert azt kommunikálta, hogy az oroszlán csak egy látogatók elől elzárt területre ment ki.

A videót, amit akkoriban egy állatgondozó vett fel, most a Ripost tette közzé, az állatgondozó pedig kommentálta a történteket.

"Én éppen a hiúzok kifutójánál voltam, tettem a dolgomat, amikor az igazgató segítséget kért tőlem. Később egy rémült édesanyát is hallottam, aki segítségért szólongatott. Ő éppen a kisgyermekével és a barátnőjével gyönyörködött az oroszlánokban, amikor észrevette, hogy az egyik a kerítésen kívül, a látogatók között sétálgat…" - mondta a gondozó. A protokoll szerint az állatkert nyitásánál kiengedik az oroszlánokat a területükre sétálni, de a történtek alapján valakinek nem volt elég türelme, ugyanis két állat a boxban maradt - írta a lap.

"A két bent maradt oroszlán összeveszett és morgott. Elképzelhető, hogy a hangzavartól nem tudtak beszélgetni, így az igazgató kinyitotta az egyik zsilipet, hogy az állatok menjenek ki. De az igazgató rossz zsilipet nyitott meg, és bement hozzájuk a legnagyobb hím oroszlánunk, aki szinte rögtön megtámadta a két bent lévő oroszlánt. Ekkor meghúzott egy másik kart is, de az sem a szerencsés választás volt, ugyanis az meg kinyitott egy ajtót, ami az etetős folyosóra vezet. Ott pedig, mivel takarították a boxot korábban, nyitva hagyták az ajtót és a lányoroszlán kiszaladt rajta és már kint is volt a látogatók között a kiserdőben…” - mondta a gondozó.

„Ekkor rohantak segítségért. A gázszerelő pedig majdnem elájult. Őket időközben a saját irodánkba kellett menekíteni, majd autóval kivinni a területünkről. Mindeközben a nagy oroszlán lerendezte a bent lévőt, ő is a folyosó felé vette az irányt. igazgató épphogy be tudta csapni az orra előtt a folyósra vezető ajtót, mert már rátámadt az oroszlán. Később még visszament a felbőszült oroszlánhoz, be akart menni, hogy elzárja. Ha én nem rángatom ki az ajtóból, az állat megöli. A kerítésre állva próbálták megtalálni Lilit, én pedig kértem, hogy hozzanak húst, mert befogom az állatot. Amikor már elég közel jött, akkor többször rálőttek altató lövedékkel, de csak negyedszerre találták el."

(Forrás: index.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
 Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?
Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?