Friss hírek

Esemény

Amerikában is díjazták a magyar hangszerinnovációt

Amerikában is díjazták a magyar hangszerinnovációt

Eseményfigyelő 358

Szentpáli Roland tubaművész és Juhász Zoltán hangszerkészítő tavaly olyan új mechanikát fejlesztett ki, ami a tuba feltalálása óta várt fejlődés a hangszer történelmében. Az innováció jelentőségét már az is mutatta, hogy Gerhard Meinl német hangszerkészítő is segített a világszabadalmában, most pedig Amerikában is díjazták a magyar fejlesztést.

A Twoba nevű innováció alapja egy kettős mozgatású billentyű rendszer, ami levehetővé teszi, hogy a zenészek állva is játszhassanak tubán és szabadon mozoghassanak a színpadon. A hangszeren mérete és súlya miatt eddig csak ülve lehetett játszani úgy, hogy a tölcsér a zenész arcát is eltakarta.

„Szólistaként évtizedek óta küzdöttem azzal a problémával, hogy a koncerteken ülnöm kell, és két rossz, statikus pozíció közül kell választanom. Márpedig a közönség szeretné látni a muzsikust is, amúgy feltenne otthon egy lemezt” – mondta Szentpáli Roland, tubaművész-zeneszerző 2020-ban a forbes.hu-nak, amikor bővebben írtunk a Twoba nevű innovációról. Szentpáli volt az első, aki Magyarországról indulva komoly sikereket ért el szólistaként tubával.

Azt, hogy pontosan hogyan működik a Twoba, ez a videó foglalja össze:

A Nemzetközi Tuba Szövetség (ITEA) innovációs díja, a Jim and Jamie Self Creative Award a legfontosabb nemzetközi szakmai szövetség elismerésének számít. A szövetség 2004-ben hozta létre a díjat, amit idén Szentpáli Roland és Juhász Zoltán, aranykoszorús hangszerkészítő mester fejlesztése, a Twoba nyert el – derül ki a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményből.

(Forrás: forbes.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Állófogadás-tervezés: a hat hiba, amin a legtöbb céges rendezvény elcsúszik
Állófogadás-tervezés: a hat hiba, amin a legtöbb céges rendezvény elcsúszik
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Environtec powered by ÖKOINDUSTRIA, 2026. október 7-9.
Environtec powered by ÖKOINDUSTRIA, 2026. október 7-9.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Így lett sláger a remegő palacsinta
Így lett sláger a remegő palacsinta