2026. június 10., szerda - Margit

CES Las vegas - 2021. január 6-9

2023

Miközben a világ nagy konferenciáit és vásárait rendező cégek sorra új időpontokat és megoldásokat keresnek eseményeik számára a várhatóan elhúzódó járványveszély miatt, a világ legnagyobb elektronikai bemutatójaként számon tartott Las Vegas-i CES mögött álló csoport egyelőre határozottan tör előre.

Ők azt tervezik jelenleg, hogy lesz 2021-ben CES Las Vegasban, méghozzá nemcsak online formában, hanem rendesen, személyesen, sok ezer kiállítóval és résztvevővel.

A CES-en 2020 januárjában 175 ezer résztvevő gyűlt össze, így a rendezvény elmaradása hatalmas bevételkiesést jelentene a rendező CTA szövetségnek és Las Vegas városának is, aminek a konferenciaturizmus legalább olyan fontos bevételi forrás, mint a szerencsejáték. A Las Vegas Convention Centerben, a show fő helyszínén jelenleg is folynak a majdnem 1 milliárd dolláros bővítési munkálatok, hogy a 2021-es CES még nagyobb lehessen.

Csakhogy kérdés, hogy lehet-e CES jövőre egyáltalán. A CTA szigorú egészségügyi intézkedéseket ígér, ami rendszeres takarítást és fertőtlenítést takar, többek között. A folyosókat és az üléseket is szélesíteni fogják, hogy az emberek távolságot tudjanak tartani egymástól. Csökkentik a megérintendő felületek számát a mobilfizetési megoldások általánossá tételével, illetve a helyszínen is lesz majd orvosi ellátás.

A tervek szerint a résztvevők testhőmérsékletét is mérni fogják, és ajánlásokat fogalmaznak meg a látogatók számára. Például a maszkot fogják nekik ajánlani, bár nem említik, hogy ezt kötelezővé teszik-e. Jól látható, hogy a CES sem tud semmi olyat kitalálni a betegség terjedése ellen, ami ne lenne ismert már hónapok óta az egész világról. Az elemzők nehezen tartják elképzelhetőnek, hogy egy ilyen nagy tömeget vonzó eseményen reálisan két méter távolságot lehetne tartani az emberektől.

A Verge megjegyzi, hogy jelenleg nem lehet tudni, hogy jövő januárban mennyire lesz biztonságos személyes részvétellel megrendezett tömegeseményeket tartani. De még ha a hatóságok nem is tiltják meg, kérdés, hogy a reménybeli résztvevők elég biztonságosnak tartják-e majd, hogy elutazzanak rá - illetve lesz-e lehetőségük egyáltalán utazni, a járvány esetleges második hullámának közepén.

(Forrás: index.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

More details
Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

More details
97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

More details
Megjelent a legkisebbek krimije

Megjelent a legkisebbek krimije

More details
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

More details
Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

More details
Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője