2025. november 13., csütörtök - Szilvia

Promóció

Érettségi 2025: célzott felkészüléssel akár két jegyet is javíthatnak a diákok

560

Az írásbeli érettségi vizsgák május 5-én indulnak, de a szakértők szerint a következő napok még döntően befolyásolhatják az eredményeket. A végzős középiskolások számára ez az időszak nemcsak a tanulásról, de komoly mentális kihívásokról is szól.

Már csak két hét van hátra, és több mint százezer diák számára veszi kezdetét a 2025-ös tavaszi érettségi időszak. Május 5-én a magyar nyelv és irodalom írásbelivel indul a vizsgamaraton, amit másnap a matematika, majd történelem, angol, német és egyéb tárgyak követnek. A legtöbb vizsgázónak a fő tárgyak már május 9-éig lezajlanak. De vajon mit lehet még tenni az utolsó két hétben? Egyáltalán lehet még érdemben javítani az esélyeken?

A középiskolai évek végét jelentő megmérettetés évről évre hasonló kihívásokkal jár, de a felkészültség szintje, a vizsga iránti stressz és a diákok időbeosztási stratégiája folyamatosan változik. Vigh Henrietta, a Korreptor Tanoda szakértője szerint a mostani generáció számára különösen nagy nyomást jelent a teljesítménykényszer és az egyetemi felvételi pontszámítás szigora. „A hozzánk érkező diákok kétféle állapotban vannak: az egyik csoport jelentős lemaradással küzd, és az egész négyéves tananyagot kell átismételni, míg a másik csoport már haladó szinten van, és az emelt szintű érettségire készül, ahol minden többletpont számít.”

Az Oktatási Hivatal adatai szerint tavaly mintegy 112 700-an tettek érettségi vizsgát, az összesített átlag 3,81 lett, ami némileg elmarad a 2023-as 3,83-tól. Miközben az elégtelen osztályzatok aránya javult, bizonyos tantárgyakból – például matematikából, történelemből és magyarból – romlottak az eredmények.

Sok diák még most is kapkodva próbál felkészülni

A Korreptor Tanoda tapasztalatai alapján sokan még az utolsó napokban is jelentkeznek intenzív kurzusokra, jellemzően egyszerre több tantárgyból. A tanoda például április 22. és 25. között tartja az utolsó, célzott felkészítőit, 16 és 20 órás programok formájában, napi négy-öt órás bontásban. Ezek az intenzív blokkok nem új tananyagot tanítanak, hanem a meglévő tudást rendszerezik, ismétlik és a vizsgahelyzetben történő alkalmazásra készítik fel a diákokat.

„Az utolsó hetekben kapkodás helyett strukturált, koncentrált tanulásra van szükség” – emeli ki Vigh. „Az a tapasztalatunk, hogy már néhány nap alatt is látványos fejlődést lehet elérni. Volt olyan tanulónk, aki két jegyet is tudott javítani egy-egy tantárgyból.”

Különösen meglepő, hogy a legnagyobb érdeklődés nem a matematikát vagy történelmet övezi, hanem a magyar nyelv és irodalom tantárgyat. „Ez nálunk nem véletlen. Olyan oktató tartja ezt a kurzust, aki korábban érettségi bizottsági elnök volt, így pontosan tudja, mire figyel a másik oldal a javításkor.”

Fejben és lélekben is fel kell készülni

A szakértő szerint a tanulás mellett a lelki felkészültség is legalább annyira fontos. „A legfelkészültebb diák is stresszelhet vizsga előtt – ez természetes. De ha a feszültség eluralkodik rajta, az már rontja a teljesítményt. Ezért tanítjuk meg őket arra is, hogyan tartsák meg az önbizalmukat.”

A diákok gyakran nem tudják, hogyan osszák be az idejüket az utolsó napokban. Vigh szerint a kulcs az, hogy ne próbáljanak mindent egyszerre pótolni. Inkább arra a tárgyra koncentráljanak, amelyben a legnagyobb a bizonytalanság. Ezen a ponton a szülők is sokat segíthetnek: nem tanítással, hanem biztatással és jelenléttel.

„Tudj többet, mint amit elvárnak tőled”

„Szoktam mondani a diákoknak: ha most beültetnének nyolcadikosként egy témazáróra, izgulnál? Nem. Mert többet tudsz annál. Az érettséginél is ez a cél: tudj többet, mint amit elvárnak tőled. Akkor nincs stressz.”

A Korreptor Tanoda az elmúlt év során több száz diákot készített fel sikeresen, a visszajelzések és az eredmények alapján pedig egyre többen keresik meg őket nyáron is. A tanoda már készül a júliusi és augusztusi középiskolai és érettségi előkészítőkre is, amelyek várhatóan az ELTE egyik helyszínén zajlanak majd – a részletek egyeztetés alatt állnak.

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

More details
Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

More details
BudaPets Design Market, 2025. november 15.

BudaPets Design Market, 2025. november 15.

More details
Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

More details
10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

More details
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

More details
Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

More details
Vörösmarty Classic Xmas 2025

Vörösmarty Classic Xmas 2025

More details
15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője