2026. május 21., csütörtök - Konstantin

Promóció

Nem sikerült az angol érettségi? Még nem késő javítani!

682

Aki angolból érettségizik, annak nem rosszak az esélyei. A ketteshez az is elég, ha minden készségből 24 százalékot teljesítenek a tanulók, ráadásul a megtippelhető kérdésekből is összejöhetnek a pontok. Ha azonban mégsem sikerülne elsőre, akkor sem kell elkeseredni, hiszen van mód a hatékony felkészülésre.

Június közepén tudhatják meg a diákok, hogy sikerült az angol érettségi. Van, aki a többi tárgy mellett épp erre nem fektetett hangsúlyt, ám a pontozás meglepően szigorú: elképzelhető, hogy egyesek elsőre nem teljesítik az elvárt szintet.

Ilyen esetben szeptember elején lehet jelentkezni a pótérettségire, aminek az írásbeli része októberben, a szóbeli pedig novemberben zajlik majd. Ha ez sem sikerülne, a következő lehetőség már fizetős. Már csak ezért is fontos az alapos felkészülés - mondja Juba-Nagy Ágnes, a Don’t Panic nyelviskola hálózat vezetője.

“Az érettségin az írásbeli rész értékelése a leghangsúlyosabb. Aki tehát megbukott, annak a jelszó: olvasni, olvasni, olvasni! Emellett a nyár folyamán nézhet sok angol sorozatot felirattal. Az olvasás, a hallott szövegértés és az írás mind-mind ugyanannyi pontot ér, így ezeket érdemes gyakorolni, ha valaki a nyelvtannal nem tud megbarátkozni” - teszi hozzá.

dopa2
A szókincs fejlesztéséhez ma már bárki talál megfelelő szövegeket az interneten, de az erre szakosodott tankönyvek is elérhetők a könyvesboltokban. A diákoknak ajánlhatók a szintezett olvasmányok is: ezek azok az irodalmi klasszikusok, amik idegen nyelven, akár kezdő szinten tömörítve is beszerezhetőek.

Akik a szövegértést gyakorolnák a sorozatokkal, azoknak érdemes először felirat nélkül nézni őket, és megpróbálni leírni néhány mondatot. Ezután visszatekerni, felirattal is megnézni ugyanazt, és ellenőrizni, sikerült-e megérteni a szereplő szavait.

Fontos, hogy a szótárhasználat csak a levélíráshoz engedélyezett, ami minden érettségi feladatsorban előkerül. Ehhez érdemes már előre megtanulni azokat az egyszerű tőmondatokat, amik felmerülhetnek egy érdeklődő levélben. Például: “Tisztelt Hölgyem/Uram, szeretnék érdeklődni, mennyibe kerül, hol lehet megrendelni…”. Ezeket ma már bárhol megtaláljuk, de még a szövegfordító is precízen lefordítja nekünk.

Mi a helyzet, ha a szóbelin csúszik el a tanuló? Ilyenkor a lényeg a célirányos felkészülés a család, munka, oktatás, szabadidő és környezetvédelem kérdéseiből. Fontos, hogy egész mondatokat és ne csupán szavakat tanuljunk, mert aki magol, az éles helyzetben könnyen leblokkolhat.

A szituációs feladatokat is előre át kell gondolni, mint a vasúti jegyvásárlás, az éttermi rendelés vagy a programszervezés. Ezekhez érdemes 5-5 kulcsmondatot megtanulni, vagy olyan kulcskifejezéseket, amelyek a mondatokba illeszthetők. Ha környezetvédelemről van szó, nem kell világmegváltó gondolatokkal készülni: elég, ha elmondjuk, mi mit teszünk meg az ügy érdekében - javasolja a szakértő.

“Nyelviskola is tud segíteni a felkészülésben, hiszen a nyelvvizsgára felkészítő kurzus ugyanazt a tudást nyújtja, mint amit az emelt szintű érettségin elvárnak. Ezzel együtt a középszinten érettségizők is jól járnak a kurzussal, mert a 90+ százalékos eredmény nagy előnyt biztosíthat az összpontszámban. Javasolt a csoportos nyelvóra, hogy a diákok gyakorolják, milyen megszólalni idegenek előtt” - zárja Juba-Nagy Ágnes.

| Esemény Menedzser

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet

Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Mulatság a Füzéri várban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Mulatság a Füzéri várban, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Virágálom, 2026. május 22-25.

Pünkösdi Virágálom, 2026. május 22-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, 2026. május 23.

Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, 2026. május 23.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője