2026. július 1., szerda - Annamária

Promóció

A medvehagyma finom íze mellett sokféle jótékony étrendi hatással bír

666

Fogyasztása kedvezően hat a vérkeringésre és az emésztésre is, éppen ezért a gyűjtése sokak kedvelt tavaszi elfoglaltsága.

Fő szabályként a Vadex Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt.-től megtudtuk: a növényt saját fogyasztásra naponta legfeljebb 2 kilogramm mennyiségben szabad gyűjteni azokban az állami erdőkben, amelyek nem minősülnek természetvédelmi területnek.
A jellegzetes „fokhagyma” illatú, vértisztító és vesetisztító gyógynövény népszerű az erdőt járók, a kirándulók körében. Amellett, hogy fokozza az étvágyat és segíti az emésztőrendszer működését, magas C-vitamin-tartalmának köszönhetően javítja a szervezet ellenálló képességét is.

A medvehagymából finom ételeket készíthetünk – javasolják. Főzhetünk például krémlevest, pesztót, süthetünk pogácsát, de ízesíthetjük vele a rántott hús panírját is. Légmentesen, dobozva zárva kell tárolni, így a hűtőben egy hétig eláll. A Vadex arra is felhívja figyelmünket, hogy a medvehagymaleveleket semmiképp ne keverjük össze a kikerics vagy a gyöngyvirág leveleivel, ugyanis utóbbiak mérgezők. Ha biztosra akarunk menni, dörzsöljük meg a leveleket, illatuk árulkodó lesz. Két településen is érdeklődtünk medvehagymaügyben. Soponyán a vírushelyzet miatt az önkormányzat külön nem szabályozza gyűjtését, arra általánosságban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által javasoltak vonatkoznak (a Vadex révén megtudott információk). Viszont felhívják a figyelmünket: nagyobb csoportokban ne induljunk medvehagyma-vadászatra. Dégen az önkormányzat várhatóan idén sem tudja megrendezni a medvehagyma fesztivált. Megtudtuk, a kastély kertjében burjánzó mező a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. által lezárt területen van (esetleges megnyitását illetően a NÖF-től pénteken délután nem tudtunk információt szerezni). A kerítés menti mezsgyén fellelhető medvehagyma esetében szabad a vásár.

(Forrás: feol.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője