2026. május 24., vasárnap - Eszter

Promóció

Folyékony arany, avagy a gyógyító húsleves

502

Nálunk nem újdonság, hogy a betegeknek húslevest, erőlevest vagy épp csontlevest készítünk. Mondhatni hagyomány ez, de vajon csak az. Van valami tudományos alapja?

Azzal talán már el is áruljuk az igazságot, hogy külföldön már az étrend-kiegészítőkkel együtt, dobozokban árulják az egészséges élet elkötelezett híveinek. A húslevest avagy “leánykori nevén” folyékony aranyat már az ősidők óta használják különböző betegségek esetén, a világ több pontján.
Elsősorban az emésztőrendszer egészségét segíti elő a hús- és csontleves. Mivel ez felel a szervezetünk védelméért is nagy részben, így egy csészényi vagy tányérnyi csontlevessel sokat tehetünk az immunrendszerünkért is.

A húslevesben (már amelyikben csontos húsok főttek) megtalálható a kollagén, zselatin, aminosaval, mint például a glutamin. Ezek segítenek a szervezet gyulladásának leküzdésében. De hasmenés esetén is hatékony lehet egy-egy tányérnyi leves.

Bőrápoló és az ízületek nagy barátja
Mivel zselatin is van benne, így az ízületeink, körmünk, hajunk és nem utolsó sorban a bőrünk is nagyon meghálálja a rendszeres leves-fogyasztást. Ha rendszeresen eszel húslevest, akkor búcsút mondhatsz a finom szarkalábaknak is. Sokkal hatékonyabb így, mintha külsőleg kezelnéd a bőröd.

Kutatás igazolja azt, hogy segíti a kollagén termelődését a szövetekben.
Mindezeken felül a csontlevesben van kalcium, kondroitin, glükózamin, hialuronsav és magnézium. A kondroitin például segít megelőzni az osteoarthritist.

A benne található glicin egy olyan aminosav, amely javítja az alvást, elűzi a fáradtságot.
Igen nagy előnye mindezek után, hogy bármely diétába beilleszthető és akár a munkahelyeden is fogyaszthatod. ha másképp nem, hát vidd magaddal termoszban.

(Forrás: ridikul.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője