2026. május 24., vasárnap - Eszter

Promóció

Zenés adventi kalendáriummal készült az ünnepekre a kecskeméti színház

554

Zenés adventi kalendáriummal készült az ünnepekre a Kecskeméti Katona József Színház - közölte a teátrum az MTI-vel.

Minden nap meglepetéssel szolgál a kecskeméti színház a hírlevelére feliratkozóknak: a társulat tagjai egy-egy zeneszámmal varázsolnak ünnepi hangulatot az otthonokba. A teátrum színészeinek, énekkari tagjainak és zenészeinek jóvoltából kedvelt dallamok csendülnek fel 24 napon keresztül, valamint egy balettetűd is látható lesz a színház táncosainak előadásában. Közben három darabbal készül a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház az újranyitásra: Eisemann Mihály operettjét, az Egy csók és más semmit a nagyszínház színpadán Szőcs Artur rendezésében, többek között Koltai-Nagy Balázs, Orth Péter, Szabó Dorottya, Pál Attila és Csombor Teréz főszereplésével láthatják a nézők. A népszerű operettben közreműködik a Kecskemét City Balett, a Kecskeméti Nemzeti Színház énekkara és zenekara is.

A Kelemen László Kamaraszínházban Woody Allen 1992-ben megjelent, Férjek és feleségek című filmjének színpadi adaptációja kel életre Szente Vajk rendezésében. A két házaspár tagjait Szemenyei János, Märcz Fruzsina, Hajdú Melinda és Adorjáni Bálint alakítja.

Danyi Judit és Hegedűs Zoltán szereplésével mutatják be a Jövőre, veled, itt 2. című darabot, amelyet Szerednyey Béla rendez.

Hajdú Melinda színésznő az első vendége a kecskeméti teátrum új podcastjának Itt vagyunk egymásnak címmel. Tóth Kata dramaturg beszélgetéseit a Spotify-on hallgathatja meg az érdeklődő közönség.

Emellett egy izgalmas új projekt is útjára indult Kecskeméten, hiszen film készül a korábbi, Csoportterápia "mjuzikelkámediből". A Galambos Attila, Szente Vajk és Bolba Tamás nevével fémjelzett darabot 2015-ben tűzte műsorra a színház.

(Forrás: zene.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője