2024. május 17., péntek - Paszkál
Több mint 400 részvevővel november 9-én lezajlott a MICE Business Day a Hungexpo új kongresszusi központjában. Kollégáink egész délelőtt tudósítottak az eseményekről, cikkünk folyamatosan frissült napközben, így időrendi sorrendben visszafelé olvashatják a történéseket.
A Concorde 2003-as leállása óta nincs olyan repülőjárat, amely a hangsebesség feletti sebességgel, akár három óra alatt tenné meg a New York–London útvonalat. Több cég és az amerikai űrhajózási hivatal is komoly befektetésekkel igyekszik betölteni az űrt.
Lezárult a 2021-es jubileumi 'Az Év Honlapja' pályázat nevezési időszaka. A versenyre idén rekordszámú nevezés érkezett. 331 honlap, applikáció, kreatív és technológiai megoldás, valamint digitális marketing kampány méretteti meg magát összesen 28 kategóriában.
A téli madáretetés az egyik leggyakoribb, és egyben legegyszerűbben végezhető madárvédelmi tevékenység, amely során néhány egyszerű szabályt kell csak betartanunk ahhoz, hogy a madármegfigyelés örömével gazdagodhassunk.
Az EMEA-jelentés becslése szerint mintegy 7 billió euróra lehet szükség ahhoz, hogy az európai épületeket úgy alakítsák át, hogy megfeleljenek a jövőbeli ESG-követelményeknek - értesült az OGH Hírügynökség.
A pekingi szervezők elmondták, hogy milyen feladatokat látnak el a közreműködő robotok a februári téli olimpián.
November 19. és december 17. között látható a Virtuózok V4+ komolyzenei tehetségkutató műsor a Duna Televízióban. A 2014-ben indult Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsor hetedik évada öt ország, a visegrádi négyek mellett idén Horvátország részvételével valósul meg.
|
Az esemény apropójából új oldalát mutatja meg…
A nemzetközi hidrogén,- és tüzelőanyag-cellás technológiák szakkiállítása…
Tóalmás könnyen megközelíthető az ország bármely pontjából…
2024. május 17-20. között rendezik meg Székesfehérváron…
Minden évben listázzák a világ legjobb szállodáit…
Globális repülőgépipari és úrhajózási szakmai kiállítás Berlinben…