2026. június 12., péntek - Villő

Hírek, elemzések

Javultak a turisztikai cégek várakozásai

1014

A turisztikai cégek várakozásai javultak decemberben – közölte a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a GKI Gazdaságkutató közreműködésével végzett legfrissebb felmérése alapján.

A Turizmus Konjunktúra Index (tki) decemberben mínusz 6 ponton állt, értéke 2 ponttal nőtt az év utolsó hónapjában, ezzel jelentősen, 16 ponttal meghaladja az egy évvel ezelőtti értékét. A mutató értéke azt jelzi, hogy az ágazat szereplői helyzetüket enyhén romlónak érzékelik. A szálláshely szolgáltatásban csökkent az index, míg a vendéglátásban enyhén, az egyéb turisztikai szektorban jelentősen emelkedett.

A szálláshely-szolgáltatás indexe 2023 tavasza óta trendjében csökkenő, decemberben éppen a szeptemberi szintre süllyedt, míg a vendéglátás decemberi enyhe konszolidációja ellenére érdemi javulást már közel egy éve nem tud felmutatni. Jelentős javulás tapasztalható a 2023. decemberi tki index és az egy évvel korábbi érték összevetésével. Igaz ez a szektor mindhárom alszektorára, azon belül legnagyobb mértékben az egyéb turisztikai szektorra, valamint minden méretű cégre (főként a 3-5 fős cégekre), de érvényes a tki index mindegyik alindexére is, ezek közül legnagyobb mértékben a működési költségek megítélése javult.

A felmérés szerint decemberben a turisztikai cégek 31 százaléka jelezte, hogy a következő 3 hónapban várhatóan emelni fogja szolgáltatásának árát, 67 százalékuk nem változtat az árakon, míg csökkentést 2 százalék jelzett. A turisztikai cégek 25 százaléka a közelmúltban is emelt árat, és a közeljövőben is emelni fog, ez az arány 8 százalékponttal nőtt novemberhez képest.

A következő három hónapban az előző év azonos időszakához képest a szállásadók 23 százaléka növekedést, 33 százalékuk visszaesést vár a vendégéjszakák számában. A vendéglátásban működők közül 17 százalék számít a vendégforgalom növekedésére az előző év azonos időszakához képest, 33 százalékuk pedig visszaesést vetít előre. Az egyéb turisztikai szektorban működők 45 százaléka vár ügyfélforgalom-növekedést az előző év azonos időszakához képest, 10 százalékuk pedig visszaesést prognosztizál – közölte a szakszövetség.

I Forrás: realista.ingatlan.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője