Milyennek kell lennie egy városi nagyparknak a 21. században? Mi köze ennek a fenntarthatósághoz és hol áll ebben a kérdésben Budapest? A kormányzati beruházás keretében, a Budapesti Fejlesztési Központ megrendelésével a csepeli szigetcsúcsra épülő közpark vezető tervezőivel, Mohácsi Sándorral, Balogh Péter Istvánnal (s73 Kft.), Herczegné Ghyczy Zsuzsannával (Árgus Kft.) valamint Pápai Veronikával (Openspace Kft.) beszélgettünk a fővárosiak életét alapvetően megváltoztató fejlesztésről.

Szerencsére sokan fordulnak manapság a valódi zöldgondolat irányába, sőt, egyes területeken a fejlődés szemmel látható: fantasztikus, hogy ma Magyarországon a legkülönbözőbb helyeken dolgoznak tájépítészek, miközben 15-20 évvel ezelőtt szinte a szakma létezését is kevesen ismerték.

„Nem túlzás azt állítani, Budapesten »zöld reneszánsz« tapasztalható, ami már többször előfordult, először a 19. század végén”

– mondja Balogh Péter István. Egészen előremutató dolog volt akkoriban, hogy Budapest robbanásszerű fejlődésében a város zöldfelületeinek ügye is megjelent – elsősorban persze dekoratív céllal. Jelentős felfutása volt a parkfejlesztéseknek a ’30-as években is, ahol a díszítés mellett megjelent a komplex zöldterülethasználat gondolata is, mert ekkorra már a parkok váltak az élhető városok fokmérőivé. „Ekkoriban épült a Szent István park, aminek ugyanakkor komoly hiányossága, hogy a Dunával való kapcsolata csak térképi marad.” Volt továbbá a ’60-as, ’70-es években is egy hatalmas robbanás a parkfejlesztésekben. Ebben az időben olyan tudáskoncentráció volt tapasztalható a városfejlesztésben és a zöldterületi koncepciókban, amilyenre csak mostanában nyílik újra esélyünk.

A világháborúk utáni időszakban jöttek rá, hogy a parkokat relatív kevés pénzből meg lehet építeni és nagyon sokat adnak egy-egy város hangulatához, élhetőségéhez. Ekkor is zajlott egy Városliget-felújítás, de megújították a Gellérthegyet, valamint a Népligetet is.

„Ebben az időben már szinte ugyanazokkal a problémákkal szembesültek a szakemberek, mint mi manapság”

– vezetett be szakmai kérdésekbe Balogh Péter István. A kor szakemberei (többek között a zöldfelületi program névadójával, Radó Dezsővel az élen) nagy tudással alakították a környezetünket. „A mi munkánk az is, hogy a látszatintézkedések helyett igazi megoldásokat kínáljunk a városok klímájának javítására – és erre most jó esélyünk van.”

Egy park mindig megtérülő beruházás

Az új csepeli közparkkal kapcsolatban a kormány részéről Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár korábban úgy fogalmazott: „Fontosnak tartom, hogy ez a terület, Észak-Csepel, végre felkerüljön a mentális térképünkre, fel tudjon lélegezni a Normafa környéke vagy éppen a Margitsziget egy-egy túlzsúfolt hétvégi napon. A Csepeli közpark lesz a következő évek legnagyobb zöldfejlesztése Budapesten, a hatalmas területre régóta ráfért a felújítás. A több mint 36 hektáros, azaz körülbelül három Városmajornak megfelelő, jelenleg elhanyagolt, rendezetlen ipari és barnamezős területen olyan park épül, amely mindent ’tud’, amit egy városi nagyparknak tudnia kell.”

A kikapcsolódni vágyóknak nagy pihenőtereket, tisztásokat, fás ligeteket, sétányokat alakítanak ki,

Fürjesék szerint az új séta- és kerékpárutakkal gyalogos és bringás paradicsom jön létre, de az aktív pihenést keresők is megtalálják számításukat, hiszen kültéri fitneszparkokok, futókör, mászófal, görpark, sportpályák és játszótér épül a parkba. Emellett közösségi kerteket hoznak létre és megépül a városi parkokban egyedülálló vizes élőhely (wetland), amely a csapadékvíz újrahasznosításával segíti az ökológiai sokszínűség bővülését.

„A ma építkezései 100-150 évre determinálnak életformákat, családmodelleket, életlehetőségeket – ebben pedig jelentős szerepet kapnak a körülöttük lévő zöldfelületek is” – szögezi le Balogh Péter István. Érdekes minta, hogy Bajorországban az állami építkezések garantálnak minőségi normát – egy ilyen építkezés szinte nonprofit tevékenység, ezek sokszor szociális és közösségi beruházások, mégis ezek meghatároznak egy ár-érték szintet, ami alá a magánszektor sem mehet.

Itthon is nagy szükség lenne ilyen mércék felállítására, amire akár jó apropó lehet az új park is. Mindenkinek, aki bármilyen formában az épített környezettel foglalkozik, egyik legfontosabb feladata a klímaváltozás kiváltó okainak és hatásának csökkentése, valamint az épületek és zöldfelületek használóinak szemléletformálása. „Erre elsőként nekünk, tájépítészeknek kell reagálnunk, alkotásaink használóira hárul viszont – mutat rá Pápai Veronika – a második lépés, azok megfelelő használata.” Az élhető városoknak most és együtt kell letennünk az alapköveit „Olyan parkot szeretnénk tervezni, ami irányt mutathat a szakmánk számára is” – emeli ki. „A jövő közparkjainak innovatív, ökologikus alkotóelemei új, nyitott szemléletű tervezést igényelnek, hiszen sokuk hazánkban még kísérleti fázisban van.” 

Szerencsére már többen foglalkoznak azzal, hogy megmutassák a beruházók számára:

a zöldfelület-fejlesztés megtérülő befektetés, amely komoly gazdasági előnyökkel jár,

hiszen a látványos változásokhoz meg kell győzni a döntéshozókat. „A zöldfelület-fejlesztésre nem szabad, hogy bárki teherként gondoljon, hiszen már középhosszú távon is döbbenetes előnyei vannak” – jelzi Herczegné Ghyczy Zsuzsanna, hozzátéve: „egy ingatlanfejlesztőnek is előny, ha az épületeit közpark mellé helyezheti.” Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy az ingatlanfejlesztők legfeljebb a saját ingatlanuk értékét felhajtó mértékben hajlandók finanszírozni egy parkfejlesztést – ez pénzügyi kérdés. „Itt azért jegyezzük meg – mondta Mohácsi Sándor –, hogy az ingatlanfejlesztők nem ’gonoszok’, pusztán versenyeznek egymással és a profitért dolgoznak, így szigorúan annyi zöldfelületet építenek, amennyit a piac elvár tőlük.” Szerencsére a parkok és zöldfelületek jelenléte jó hívószó az adott beruházás célcsoportja számára.

A változás tehát – ha lassan is – elindult. A csepeli közpark tervezése ugyanezen okból folyik a gazdaságosság elvének tudatában, a területhasználók széles spektrumának megszólításával. „E park olyan kortárs elemeket próbál meg mindenki számára elérhetően felvonultatni, amelyek igazolják, hogy létrehozható olyan rendszer, amely mind épített, mind pedig zöldfelületi elemeiben a fenntarthatóságra és az egyensúlyra törekszik, így gazdaságosan üzemeltethető” – emeli ki Mohácsi Sándor.

Pénzügyi szempontból fontos összehasonlítás, hogy még egy ilyen méretű városi nagypark költsége is elenyésző más mérnöki létesítményekhez (mondjuk a vasútfejlesztéshez vagy egy társasházhoz) képest. „Nagyjából úgy számolhatunk, hogy egy tömbnyi irodaház árából létrehozható Budapesten egy 36 hektáros nagypark, ami felhelyez ’Európa zöld térképére’ 40-60 háztömbnyi területet egy jellemzően barnamezős, ipari térségből.”

Érkezzünk meg Csepelre

Már a rendszerváltás óta téma a csepeli szigetcsúcs, valamint a szomszédos ferencvárosi terület hasznosítása; a sokszor egymásnak ellentmondó elképzelések már több szabályozási tervben is megjelentek. „Elsősorban azért nagyon fontos ez az ügy, mert ilyen mértékű parkfejlesztés legalább 50 éve nem történt Budapesten” – szögezi le Mohácsi Sándor. „Ez már történelmi és szakmatörténeti lépték is.”

Budapest rendelkezik egy befejezetlen zöld tengellyel

– ha úgy tetszik, zöld körgyűrűvel: a városi nagyparkok, zöldfelületek sorát északról az Óbudai-sziget nyitja, majd a Margitsziget, a Városliget, a Fiumei úti Sírkert és a Népliget következik, míg Budán a sort a Gellérthegy folytatja. Sok évvel ezelőtt felmerült már, hogy ezt a gyűrűt ki kell egészíteni, hiszen igen nagy űr tátong azon a környéken, ahová az új park kerül.

Rendkívül fontos, ami most Budapest városépítészetében történik: számos barnamezős városfejlesztés zajlik, az utolsó nagyszabású parkkialakítás ennek ellenére az Óbudai-szigeté volt úgy 50 évvel ezelőtt. A barnamezős, rehabilitációs területeken az utóbbi évtizedekben eddig a kormányzati beruházásban megvalósult Millenáris park és a Széllkapu-projekt, az Orczy-park felújítása és bővítése, illetve a MOME campusán megújított és a lakosság előtt megnyitott kert épült egyelőre ki közparkként, hatalmas szükség van tehát arra, ami a csepeli szigetcsúcson születik. Nagyon ritka, hogy olyan szabad terület maradjon egy város kellős közepén, amiből parkot lehet létrehozni (mint a Margitszigettel történt).

A barnamezős területek parkként való hasznosítása ugyanakkor remek lehetőség,

amelyre számos hazai és nyugati példa áll előttünk. A Nemzeti Múzeum kertje vagy a Károlyi-kert egészen más karakterű és funkciójú, mint egy olyan méretű közpark, ami természetes élőhelyeket teremt, új városrészek csapadékvíz-managementjét oldja meg, sőt, nagyrendezvények háttere is lehet (így tehermentesítve a már meglévő nagyparkjainkat).  Amint Mohácsi Sándor rávilágított: „haladóbb szellemiségű, többet mondani akaró, tisztább gondolatvilágú park épül itt, mint ami az Óbudai-szigeten megvalósult, ez azonban az adottságából is adódik, hiszen a mellette felhalmozódó városi sűrűség az óbudainál sokkal nagyobb lesz, mire ez a park tíz-tizenöt év után beérik.”

Beszélnünk kell erről is

„A csepeli szigetcsúcsnak idővel egy százhektáros nagyparknak kellene lennie; olyannak, mint az Óbudai- vagy a Margitsziget. Jelenleg ennek egyharmadán épülhet zöldfelület – ami persze így is fantasztikus” – elmélkedik Balogh Péter István. Az egyik fő problémát az okozza, hogy Budapest új szennyvíztisztítóját 2009-ben erre az értékes területre, a jelenleg tervezés alatt álló új Duna-híd mellé telepítették. „Ki merem jelenteni: ez egy szakmai rémtett volt” – szögezte le. „Ezt a telepet a városrész egyszer majd ki fogja vetni magából, annak ott nincs helye.”

„A szennyvíztisztító persze összvárosi értéket képvisel, csak nagyon rossz helyre került” – egészíti ki az elhangzottakat Mohácsi Sándor, majd megjegyezte:

„a jelenlegi területhasználati koncepció sokkal jobb, mint a 10-15 évvel ezelőttiek, emlékezzünk csak a ’Budapest Manhattane’ tervre.”

Fontos megemlíteni, hogy az ingatlanfejlesztési területek és azok szabályozása egyáltalán nem érinti a parkfejlesztést, ugyanakkor tervezési feladatuk, hogy a 180 méter hosszan lábakra állított új híd alatt a park folytatódhasson majd a Ráckevei-Duna mentén dél felé. „A koncepció, a ’master plan’ 70 hektár parkosítására szól, ebből nagyjából 36 hektár valósul most meg” – teszi hozzá. „A jelen hazai ingatlan- és településfejlesztési folyamatainak jogos kritikája mellett meg kell említenünk, hogy a csepeli szigetcsúcsra kerülő park egy felcsillanó remény a jövő várostervezésére nézve és nagyon reméljük, hogy ez csak az első fecske a sorban.”

Ha Berlin vagy Hollandia útját követnénk, a város belső, barnamezős területeit már réges-rég revitalizáltuk volna, így a Városliget sem lenne ennyire túlterhelt. Borzasztó nagy baj az is, hogy bár hatalmas, kihasználatlan barnamezős vasúti területek állnak rendelkezésre, ezek hasznosítása mindig elakad (például Rákosrendező sem válhatott „Liget 2”-vé). „El kellene gondolkodnunk azon, hogy ez a park most jogosan szenzáció, holott a város folyamatos növekedését is figyelembe véve úgy tízévente kellene 50 hektáros parkokat kijelölnünk” – állapítja meg Balogh Péter István. „Álljon rossz példaként előttünk Ferencváros újjáépített része, ahol egy egész városnegyedet két térméretű park, a Ferenc tér és a Kerekerdő park szolgál ki. Ez senkinek sem elég.”

A pesti Duna-partot északon a gépjárművek terhelte rakpart, délen pedig a HÉV vágja keresztül. Ez kiválóan látszik a Müpa melletti szerencsétlen Duna-kapcsolatnál – úgy is mondhatnánk,

a város évtizedek óta törekszik a Duna felé, de nem éri el azt.

Budán sem jobb a helyzet, hiszen számtalan szakértő tiltakozása ellenére a budai rakpart alatt 2010-re megépült az új szennyvíz-főgyűjtő, ami kísértetiesen hasonló helyzetet teremtett, mint a csepeli szennyvíztisztító: évtizedekre konzervált egy kedvezőtlen állapotot. „Komoly strukturális problémákat kellene megoldanunk Budapest belső részein, de ez egyelőre várat magára” – sóhajt Mohácsi Sándor. „Ezzel szemben Pesten a Rákóczi- hídnál épülő Nemzeti Atlétikai Központ mellett végre olyan Duna-part jön létre, amit nem zár majd el a víztől a HÉV, így valódi vízélményt nyújthat.”

Az általuk tervezett park ennek mintegy testvére, folytatása lesz, csak szabályozott, csendes vízparttal a Ráckevei-Duna mentén. Nagyon fontos, hogy e park szigetszerűen ékelődik majd be a fokozatosan beépülő városszövetbe, nem lesz tranzit-jellege, mint például a Városligetnek. Ez szerencse, mert Budapest levegőjének és vízgazdálkodásának egy természetes területekre van szüksége, amit így meg lehet valósítani. Az újító szándék abban is tükröződik, hogy szándékosan nem épül a park alá mélygarázs, mert itt az anyagi és gazdasági lehetőségek szabta korlátok között ugyan, de a természetnek kívánnak teret adni, nem szánják forgalomgerjesztő beruházásnak.

A helyszín

A Nemzeti Atlétikai Központ már úgyis „húzza” dél felé a várost, amihez könnyebb a parkot kapcsolni, ugyanakkor a szennyvíztisztító magasságába egy nagy forgalmú közlekedési tengely kerül Duna-híddal és villamossal,

ami a IX. és XI. kerületet fogja összekötni Csepelen keresztül,

behatárolva a fejlesztés mértékét – a park területe egyelőre tehát a Galvani-tengelyig tart. Ehhez a fő közlekedési úthoz csomópont is épül: HÉV- és villamosmegálló mellett fontos kerékpáros útvonal is lesz ez. A beruházó határozottan szeretné, ha az autós közlekedés keretek közé szorítva csak áthaladna a terület peremén, de nem érintené azt. „Mi is dolgozunk a H6-H7-es HÉV vonalak fejlesztésén” – jegyzi meg Mohácsi Sándor. „Ha majd a Pázmány vagy az ELTE diákjai ki akarnak ugrani egy parkba pár év múlva, csak felszállnak a HÉV-re a Kálvin téren és 10 perc alatt itt lesznek. Ennyire közel kerül a terület a belvároshoz és bár tény, hogy a megközelítés rugalmasságában nem összevethető a nagykörúti ívvel, mégis számos más parkhoz viszonyítva jó lesz az elérhetősége.”

Rendkívüli, a Duna teljes hosszában unikális helyzet az, hogy egy parkban szabályozott vízszinttel találkozhat a város. A nyolc-kilenc méteres vízszintingadozású folyam romboló ereje sokkal nehezebben humanizálható műtárgyakat igényel, mint ami itt kialakítható (gondoljunk csak a rakpartok védelmi rendszerére).

Nagyon intenzív vízélményt szerezhet tehát majd az, aki idelátogat;

ha pedig ehhez még hozzátesszük azokat az infrastruktúra-fejlesztési elemeket, amik az elkövetkezendő egy-másfél évtizedben megvalósulnak, igazán értékes park jöhet itt létre. „Pár perc alatt a belvárosból elérhetjük a Ráckevei-Duna partját – mutatott rá Mohácsi Sándor – és megélhetünk egy igazán európai színvonalú parkot, mert ez a hely olyanná válhat a vízkapcsolattal, amilyet az egész kontinensen ritkán látni.” „Nagyon izgalmas vizuális kapcsolatok alakulnak itt ki” – teszi hozzá Pápai Veronika. „Ha az ember kiáll majd a Duna-partra, természeti közegben lesz, mégis elképesztő kapcsolódásokat találhat a város épített elemeivel – igazi landmark-élményt ad majd az egyes ipari létesítmények és a távolban feltűnő toronyházak látványa. Ami Párizsnak a La Défense, kicsit olyan lesz ez a déli terület Budapest számára.” 

„Ez a park új szituációt teremt az eddig Budapesten ismerthez képest” – folytatja Pápai Veronika. Míg a Városliget átmenő forgalma miatt a város szerves része, addig a Margitszigetre kifejezetten pihenés céljából, tudatosan látogatnak ki az emberek. E terület bár nem annyira elszigetelt, mint a Margitsziget, hiszen az új park az északi és a déli oldalán is komoly infrastrukturális kapcsolatokhoz jut, ráadásul szorosan kapcsolódik majd az Nemzeti Atlétikai Központnál Atlétikai stadionnál éppen létrejövő új területekhez;

mégis a Margitszigethez hasonlóan adhatja meg az elvonulás élményét.

Nyugati oldalán egy irodaházakkal tűzdelt városi szövet épül majd ki, míg ezzel az intenzív használatú területtel szemben, a keleti oldalon a Ráckevei-Duna határolja majd, ami nagyon természetközeli karakterű övezet lesz – ez teszi majd igazán izgalmassá a parkot. „Ez a kettősség szokatlanul határozott erővonalakat ad, hiszen unikális dolog, hogy egy közpark a sűrű városi terület és egy védett természeti közeg közé ékelődve jöjjön létre.”

Múlt és jövő

„1872-ben kezdődött a Ráckevei Duna-ág szabályozása, amely régen sokkal szélesebben folyt” – vezet be a terület történetébe Herczegné Ghyczy Zsuzsanna. A jeges árvizek rombolása miatt döntöttek úgy, hogy a Ráckevei-Duna-ág bejáratát – ahol rendszeresen jégtorlasz jött létre – jelentősen leszűkítik, lezárják. Ennek hatására, a partmenti területen, természetes úton jött létre egy vízparti, sűrű erdősáv, a galériaerdő. „Én foglalkoztam a terület helytörténetének felderítésével és fontosnak tartom kiemelni, hogy e terület identitásának keresése során a történeti, tájtörténeti és vízrendezési előzményekből is építkezünk.”

A múlt lenyomata több síkon is megjelenik majd a parkban, például területhasználati módokban (evezés, növénytermesztés), játszótéri tematikában, másrészt a természetközeli megjelenésben is.

A park egyik célja ugyanis, hogy az emberek megélhessék, ezáltal pedig egy jobban megismerjék és megszeressék a természetet.

„Ez – reményeink szerint – elkötelezettebbé teszi majd őket a természetvédelem és a fenntarthatóság iránt” – hangsúlyozza Herczegné Ghyczy Zsuzsanna. „Közösségi kertek és látogatóközpont révén is szeretnénk szemléletformáló hatást gyakorolni az emberekre, de persze a sportoknak és az egyéb urbánus céloknak is igyekszünk megfelelni.” 

„Az említett természetes erdő egy Natura 2000-es, védett terület pufferzónája, ezért azt legalább részben meg kell védenünk” – szögezi le Pápai Veronika. Ez az erdő akkora potenciált hordoz a parkba ékelt természeti elemként, hogy az egész fejlesztés alapját adja. „A mellette található területeket szeretnénk majd részben a vizes élőhelyi elemnek, az ún. wetlandnek átadni” – tette hozzá. „E parknak kettős arca lesz, a dunai oldalt ugyanis úgy igyekszünk megfogalmazni, hogy honos növénytársulásokkal, a meglévő növényállománnyal, természetes Duna-parti közeggel találkozhasson, aki ide látogat; a park másik oldalát ezzel ellentétben az aktív élményt adó, intenzíven használt sport- és szabadidős területek jellemzik majd.”

Wetland

Nincs talán Magyarországon másik hely, ahol a városi lakosság úgy eltávolodna a természettől, mint a fővárosban. Az ország egyéb területein az embereknek sokkal közvetlenebb viszonyuk alakul ki a zöldterületekkel, a természettel. „Ez a közpark azért újszerű – mondja Pápai Veronika – és azért szeretjük nagyon ezt a feladatot, mert itt nem csupán egy park tervezéséről, hanem a városi emberek és természet közötti kapcsolat erősítéséről van szó.” 

Izgalmas kérdés, hogyan jelenhet meg egy városi közegbe épülő, számos kötött funkcióval rendelkező, városi infrastrukturális problémák megoldására is hivatott parkban a természet – a választ pedig egy mesterségesen létrehozott természetközeli rendszer, egy vizes élőhely – a wetland – adta meg. „A park ezáltal olyan izgalmas elemmel gazdagodik, ami épített, mégis teljesen természetes hatású, miközben számos problémát megold. A csepeli közpark ilyen szempontból mintaprojekt lesz hazánkban.”

„Szerencse, hogy részesei vagyunk annak a csapatnak is, ami a wetlandet tervezi – jegyzi meg Mohácsi Sándor –, így a külön futó projekt keretei között foglalkozunk a wetland vízpótlásával és növénytársulásainak kialakításával. Ez a vizes élőhely a park kellős közepén húzódik, ezért fontos, hogy a tervezés során annak minden változását követni tudjuk.”

A wetland a csapadékvíz-menedzsment része és a klímaváltozás vízkörforgásban okozott változások miatt különösen fontos, számos nagyváros alkalmazza már sikerrel a módszert. „A leglátványosabb projektek Kínában épülnek” – tudjuk meg Pápai Veronikától. A hirtelen épült új városrészek nagyméretű burkolt felületei miatt olyan mennyiségű csapadékvíz gyűlik össze, amivel már nem lehet mit kezdeni; a klímaváltozás miatt ráadásul itthon is egyre hektikusabb a csapadék-eloszlás. Két hónap szárazság után jön hirtelen negyedévnyi eső, amit csatorna-rendszerek nem tudnak elvezetni. Ennek egyik megoldása, hogy nagy zöldfelületekkel próbálják kiegyenlíteni az árszerűen felgyűlő vizek mennyiségét. A wetlandek lényege nagyon leegyszerűsítve, hogy

olyan vizes (időnként akár kiszáradó) élőhelyeket hoznak létre sokszor nagy, többhektárnyi területen, ahová bevezetik a csapadékvizet,

a víz pedig részben helyben elszivárog, részben tározódik, harmadrészt pedig természetes úton megtisztulva továbbjut a folyóba. A wetland-ek tároló kapacitásukon kívül, szűrő funkcióval is bírnak, így bizonyos esetekben a víztároláson kívül víztisztító hatásuk is kihasználható. Ez történik majd a Csepel parkban is. „Az itt épülő wetland – mondja Pápai Veronika – arra hivatott, hogy a jövőben épülő városrészek vizét kezelje és csak a már megtisztított vizet juttassa a Dunába.”

„Nagyon fontos és beszélnünk kell róla – hívja fel a figyelmet Herczegné Ghyczy Zsuzsanna –, nehogy a lakosság információ hiányában felháborodjon, hogy invazív fafajokkal rettentően terhelt a terület, amiknek egy részétől meg kell szabadulnunk ahhoz, hogy az őshonos növények visszavehessék itt az uralmat – ezt természetesen telepítésekkel is segíteni fogjuk.” A balesetveszélyes fákat ez mindenképp érinteni fogja, de „hozzá kell tennünk, nem kívánjuk (nem is tudnánk) kiirtani az összes invazív fásszárú növényt, mert bizonyos szempontból – jegyzi meg Pápai Veronika – ökológiailag értékesek: elképesztő mennyiségű biomasszát adnak és működő élőhelyek. Terjedésüket azonban szabályozni kell a területen honos fajok és társulások támogatásával.” 

Milyen lesz?

A park eddig elfogadott elemeit a természet és a város találkozásának kompozíciója strukturálja. Esztétikai, funkcionális és tartalmi értelemben is erre a határhelyzetre fűzik fel a parkot. „Természetesen lesznek itt olyan épületek, amik a közösségi működésnek, a szórakozásnak adnak majd teret, ugyanakkor nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy a parkok nem épületek kiszolgáló terei, ezt a területet a növénytársulások határozzák majd meg” – szögezi le Mohácsi Sándor.

A biodiverzitás nagyon fontos, ugyanis egy rendszer minél változatosabb, annál önfenntartóbb;

annál inkább képes az alkalmazkodásra – tudjuk meg Herczegné Ghyczy Zsuzsannától, aki felhívta a figyelmet arra is: ez persze nem csak a park wetland részére, de a többi elemére is igaz. Korosztályi használati lehetőségek terén is szeretnének minél változatosabb közparkot létrehozni, a képi változatosságot ugyanakkor nem épített elemekkel, hanem növénytársulásokkal szeretnék elérni.

Ez egy olyan park lesz, ami minden egyes elemében – a futó- és streetball-pályájában, játszótereiben, sétányaiban, rétjeiben egyaránt – multifunkcionális urbánus szabadtér, amelynek teljesen mellékszereplői az ezeket kiszolgáló építmények. „Minden közvélemény-kutatás, ami azt méri fel, mit várnak az emberek egy parktól a legelsők között hozza ki a nyilvános WC-t, így szeretnénk mindenkit megnyugtatni, lesznek azok is” – jegyzi meg mosolyogva Balogh Péter István, hozzátéve: „egy nagyon kedves építész barátunk, Sztranyák Gergely és stúdiója (SZTR Stúdió) tervezi az ide kerülő épületeket.” Ezek között a tájépítészek ötletéből születik egy látogatóközpontot, ami nevelő szemlélettel bemutatja majd az ökologikus életvitel és a zöld gondolkodás legfontosabb elemeit – köztük a wetlandet.  „Szeretnénk továbbá olyan egységeket elhelyezni a parkban, amelyek a városi vízélmény megélését segítik” – mondja Balogh Péter István.

„A Ráckevei-Dunán csónakházakat, teraszos, apró helyeket szeretnénk látni, hogy a természetes vízparttal annak lerombolása nélkül lehessen találkozni.”

„Többször kaptam már olyan kritikát – jegyzi meg Mohácsi Sándor –, hogy miért akarok én »német parkokat« építeni? Nos, a német parkokat tartom olyan kortárs köztereknek, amelyekben a fenntarthatóság leginkább előremutató szempontjait veszik figyelembe a tervezésnél, ezzel pedig a világ élvonalába tartoznak. Szeretném, ha nálunk is az övékhez hasonló parkok születnének, ami sokkal egyszerűbb, mint az ember messziről gondolja: szabad tereket kell hagyni, hogy az emberek maguk lakhassák be őket – tollasozhassanak, vagy ami tetszik. Jó példa erre a Margitszigeti nagyrét népszerűsége. Az emberek sokszor csak ki akarnak menni a parkokba, leteríteni egy pokrócot, nézni a vizet és frizbizni a gyerekekkel.”

Szellemi csoport, szakmai tanács

Az s73 köré szerveződött szellemi csoport rendszerint a csepeli parkhoz hasonló vagy akár nagyobb léptékben is tervez, ugyanakkor most úgy érezték,

ki kell egészíteniük a tudásukat ökológiai, növényalkalmazási és fenntarthatósági irányból,

ezért felállítottak egy, a parkon dolgozó 40-50 tervező fölött álló szakmai tanácsot.

A beszélgetésen részt vett négy szakember együtt vizsgálja a park körül felmerülő valamennyi problémát, amelyeket egytől-egyig megvitatnak – e tanácsban Balogh Péter István és Mohácsi Sándor az s73 Kft-t, Herczegné Ghyczy Zsuzsanna az Árgus Kft-t, Pápai Veronika pedig az Openspace Kft-t képviseli. Mindenki vezető tervező, stúdióvezető, aki alatt nagyobb méretű stáb dolgozik. Mint mondják: „igyekeztük mindezt nem pénzügyi szemlélet felől közelíteni, mert hiszünk abban, hogy együtt jobb, nagyobb társadalmi haszonnal bíró eredményt tudunk letenni az asztalra, mint külön-külön.”

A csepeli közparkról hamarosan konferenciát is tartanak a Portfolio.hu szervezésében.

Egyensúly

Egy kortárs szemlélettel tervezett park nem lehet pusztán esztétikai meggondolásból egymás mellé rendelt fajok, zöldfelületi elemek halmaza, mert azt nagyon nehéz fenntartani. „Ehelyett mi önfenntartó zöldfelületi rendszereket, ökoszisztémákat, növénytársulásokat hozunk létre. Ez nagyon fontos és ma még egyáltalán nem általános dolog” – emeli ki Pápai Veronika. A növények vonzzák az élővilág többi elemét, így ha a tervezők sikerrel járnak, a csepeli szigetcsúcs megtelhet élettel – erre pedig mindennél jobban ki van éhezve a városi ember. A wetland különösen alkalmas lesz arra, hogy a gyermekeink is átélhessék a bogarak, virágok felfedezésének örömét. „Azért tegyünk hozzá – teszi hozzá Herczegné Ghyczy Zsuzsanna –, kellenek az izgalmas, vonzó, kortárs elemek is egy parkba, de mi nagyon keményen küzdünk azért, hogy azok ne uralják a csepeli közparkot. Úgy gondoljuk, hogy a természeti környezet önmagában is attrakció Budapest belterületén.”

Új városrészek épülnek majd fel a környéken, amelyek mind rendelkeznek majd valamilyen zöldfelülettel, így

szerencsére nem kell számtalan funkcióval túlterhelni a parkot.

A sűrűsödő város érdemben segíti a csepeli szigetcsúcs közparkjának alaphangulatát megtalálni, hiszen épített rekreációs elemekkel az új beépítések is rendelkeznek majd. Annak hangsúlya kerülhetett így előre, hogy ma az, ha valaki ellátogat egy parkba már a rekreáció része. A szükséges funkciók és az érintetlen területek egyensúlyának megtalálása tehát a legnagyobb szakmai feladat. „Az a cél, hogy úgy adjon e terület világszínvonalú látványt – összegzi Mohácsi Sándor –, hogy a növénytársulások teremtsék meg a színek, textúrák, árnyékok és drámai hatások játékát, ne pedig egy épített környezet.” 

| Forrás: mandiner.hu