2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Hírek, elemzések

Kisbolygót neveztek el Karikó Katalinról

557

Tizenöt kisbolygót neveztek el magyar személyiségekről, csillagászokról, fizikusokról és más tudományágak művelőiről, köztük Karikó Katalinról.

Sárneczky Krisztián, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa, a Szeged Asteroid Program vezetője a csillagaszat.hu hírportálon megjelent cikkében kifejtette, hogy a kisbolygók elnevezése régi hagyomány. A felfedezőt illeti a jog, hogy nevet válasszon felfedezettjének. Eleinte az új kisbolygók a felfedezés után azonnal nevet kaptak, később már meg kellett várni, hogy megsorszámozzák őket, aminek feltétele a pontos pályaszámítás, a biztos azonosítás. Ezt követően tíz év áll a felfedező rendelkezésére, hogy nevet találjon a kisbolygónak.

A kutató felidézte, hogy Magyarország az 1930-as, 40-es évek fordulóján öt éven át „kisbolygó nagyhatalomnak” számított, ekkor a Svábhegyi Csillagvizsgálóban Kulin György vezetett keresőprogramot. Ezt 1997-ben a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont együttműködésében indított kisbolygó-megfigyelési program keretében újították föl. Az azóta felfedezett csaknem kétezer aszteroida jó részét a Csillagászati Intézet Piszkéstetői Megfigyelő Állomásának 60 centiméteres Schmidt-távcsövével találták a csillagda kutatói, valamint az SZTE és az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatói, munkatársai.

A Nemzetközi Csillagászati Unió munkacsoportja november végén több tucat kisbolygó elnevezését hagyta jóvá. Ezek közül több magyar csillagász, a Konkoly Obszervatórium egykori és jelenlegi munkatársa – Tóth Imre, Paparó Margit, Oláh Katalin, Kelemen János, Ábrahám Péter, Virághalmy Géza, Barcza Szabolcs – nevét viseli.

Aszteroidát neveztek el Karikó Katalin biokémikusról, Vass Imréről, az aggteleki Baradla-barlang egyik legismertebb kutatójáról, Schick Béláról, a modern allergológia és immunológia egyik megalapítójáról, Guckler Károlyról, a főváros környéki sikeres erdősítési munkák egykori irányítójáról, Schulek Frigyes építészről, Kulcsár Győző négyszeres olimpiai bajnok vívóról, Miroslav Mesaros szlovák matematika és fizika szakos tanárról, amatőr csillagászról, valamint Tessedik Sámuel evangélikus lelkészről, pedagógusról, gazdasági szakíróról is.

| Forrás: mandiner.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője