2025. június 20., péntek - Rafael

Hírek, elemzések

Elkészült a Palócring, Magyarország leghosszabb gokartpályája

475

Átadták pénteken Balassagyarmat mellett Magyarország leghosszabb gokartpályáját, a frissen elkészült Palócringet, melyen nemzetközi versenyek rendezésére is lesz lehetőség. Az 1,2 kilometeres pálya a nagyközönségnek egy ingyenesen látogatható rendezvénysorozattal nyitja meg kapuit.

Az ünnepélyes átadón elhangzott, alig egy év alatt valósult meg az a terv, amely alapján megépítették az 1,2 kilométer hosszú aszfaltcsíkot.

Az átadáson Weingartner Balázs, a Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. (HUMDA) elnök-vezérigazgatója elmondta, a gokartozás az autóversenyzés olyan előszobája, amely a szélesebb közönség számára is elérhető, a HUMDA egyik célja pedig az, hogy felkutassa a jövő autó- és motorversenyzőit.

Ahhoz, hogy tíz év múlva rangos versenysorozatokban magyar versenyzőnek szurkolhassunk, most kell elvégezni a tehetségkutató munkát. Minél többen gokartoznak és azt minél több helyen tehetik meg az országban, akár itt a Palócringen, annál nagyobb az esély arra, hogy ez a munka sikerrel járjon"

- jelentette ki az elnök-vezérigazgató.

Weingartner Balázs hozzátette, az ilyen fejlesztések nemcsak az autósportnak, hanem a szorosan hozzá fűződő területeknek, a közlekedésbiztonságnak és az autóiparnak is hasznosak hosszú távon. Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta, az elektromos gokartozás - melyre szintén van lehetőség a Palócringen - "nagyon fontos a HUMDA számára", a szervezet ugyanis jövő hétfőn indítja el Junior Gokart Challenge elnevezésű programsorozatát, melynek során szimulátorokon és elektromos gokartokon mérethetik meg magukat az érdeklődők.

A Palócring a beruházó Drégely és Környéke Egyesület tervének első üteme, a folytatásban pedig a nemzetközi versenyek megrendezéséhez szükséges kiszolgáló létesítményeket is megépítik, ezek várhatóan 2022-ben készülnek el.

A nyitást egy háromnapos, ingyenes fesztivállal kötötték össze. Szombaton a rimóci és a nógrádi hagyományőrző csoport szereplésén kívül bemutatkoznak a palócföldi gasztronómia különlegességei, míg 21 órától az Edda lesz a sztárvendég. Vasárnap a könnyűzenei programokon túlmenően a média képviselőinek is szerveznek gokartfutamot. A műsort az R-Go fellépése zárja.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Generali Gyerek Sziget, 2025. június 20-22.

Generali Gyerek Sziget, 2025. június 20-22.

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, 2025. június 20-28.

Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, 2025. június 20-28.

More details
Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája, 2025.  június 21.

Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

More details
Borsófesztivál, 2025. június 21.

Borsófesztivál, 2025. június 21.

More details
Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

More details
Budakörnyéki Sörfesztivál, 2025. június 20-22.

Budakörnyéki Sörfesztivál, 2025. június 20-22.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője