2026. február 23., hétfő - Alfréd

Hírek, elemzések

87 ezren buliztak Debrecenben

754

Vasárnap virradóra véget ért a Campus Fesztivál. A szervezők közleménye szerint több mint 87 ezren látogattak el a rendezvényre, Majka és Curtis koncertjére voltak a legtöbben kíváncsiak.

Lezajlott Debrecenben a Campus Fesztivál, amely a hosszú leállás utáni első, valóban nagynak számító zenés tömegrendezvényként nyitotta meg a kapuit szerdán délután a közönség előtt. Az esemény szervezőinek közleménye szerint az elmúlt négy napban több mint 87 ezren szórakoztak a Nagyerdei Stadion körül felépített fesztiválvárosban. 

Alapvetően elégedettek lehetünk, az idei év nem a rekorddöntögetésről szólt. Két év után végre szervezhettünk fesztivált; ez a látogatói szám azért is nagy dolog, mert a lakosság 40 százaléka még nem beoltott, a fesztiválra pedig csakis védettségi igazolvánnyal lehetett belépni

– nyilatkozta Miklósvölgyi Péter. A fesztiváligazgató azt is hozzátette, szerintük jó döntés volt belevágni a szervezésbe, még akkor is, ha a nyitás után csak 60 napjuk maradt erre. Bár a korlátozó intézkedések miatt külföldi előadót idén nem hozhattak, úgy látják, a közönség így is elégedett, hiszen

több mint 200 színpadi programból és legalább ugyanennyi egyéb aktivitásból válogathattak a négy nap alatt.

Süli András programigazgató kiemelte: fontos karakterjegye a Campusnak, hogy a hazai zenei élet közel teljes spektruma helyet kapott a 14 színpad valamelyikén, nincs olyan zenei stílus, amely kimaradt volna a sorból, a rétegműfajok is elfértek a kereskedelmileg sikeres produkciók között. Azt is hozzátette, hogy

 
Majka és Curtis: Ez együtt működik a legjobban
Majka és Curtis: Ez együtt működik a legjobban

Mindent ott folytattak, ahol abbahagyták.

Az egyes számú nagyszínpadnál legtöbben Majka és Curtis koncertjére voltak kíváncsiak, nézőszámban a pénteki nap volt a csúcspont,

de telt házas nézőtér előtt koncertezett a Tankcsapda, a Halott Pénz, Rúzsa Magdi és Ákos is. Emellett ugyanolyan büszkék azokra a zenekarokra is, amelyek egy-egy kisebb helyszínt töltöttek meg.  

Különösen emlékezetesre sikerült az ózdi roma gyerekekből álló Várkonyi Csibészek telt házas koncertje a Hangfoglaló Színpadon. Sikeres és izgalmas színfolt volt a Campus ART minifesztivál is a bejárathoz vezető út mentén, a benti látogatókat pedig elvarázsolta a légtáncos akrobatákat, óriásbábokat, zsonglőröket és gólyalábasokat felvonultató, egy különleges, világító járgányt is magában foglaló esti felvonulás

– tette hozzá a programigazgató. 

A nagyfesztiválok egyik jellegzetessége, hogy a zenei programok mellett számtalan más kulturális és szórakozási lehetőséget kínálnak. A Campus esetén az Egyetem Tér minden évben az egyik legszínesebb és leglátogatottabb nappali programhelyszín. A Debreceni Egyetem több mint harminc intézményéből idén közel 300 egyetemi oktató, dolgozó és hallgató szórakoztatta a közönséget. A segítőkutyák standja, a DEAC kitelepülése, az Igazságügyi Orvostan és a rendőrség közös programja, illetve a Klinikai Központ által szervezett mentési bemutató is népszerű volt, de a színpadi beszélgetésekre is sokan kíváncsiak voltak. A közlemény szerint a legtöbben Palkovics László innovációs és technológiai miniszter előadására mentek el. 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Szaunaprogramok költöznek a Duna-partra, 2026. február 18-22.

Szaunaprogramok költöznek a Duna-partra, 2026. február 18-22.

More details
Magyar Korcsolyázás Napja, 2026. február 22.

Magyar Korcsolyázás Napja, 2026. február 22.

More details
15. Finn Filmnapok, 2026. február 18-22.

15. Finn Filmnapok, 2026. február 18-22.

More details
Ingyenes társasjáték délutánok a Józsefvárosi Múzeumban

Ingyenes társasjáték délutánok a Józsefvárosi Múzeumban

More details
Műegyetemi Állásbörze, 2026. március 10-11.

Műegyetemi Állásbörze, 2026. március 10-11.

More details
Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

More details
A hazai hobbikertészek stílusára hangolt kollekció debütált

A hazai hobbikertészek stílusára hangolt kollekció debütált

More details
HoReCa-Office Design Kiállítás, 2026. február 27. – március 1.

HoReCa-Office Design Kiállítás, 2026. február 27. – március 1.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője