2024. április 19., péntek - Emma

Hírek, elemzések

Szabó Magda-darabbal avatnak új játszóhelyet Debrecenben

443

Tizenhat produkcióval készül a Debreceni Csokonai Színház a 2021/22-es évadra, amelyből öt (Magyar Elektra, Az öreg hölgy látogatása, Toldi, Edmond, Finálé) már a pandémia idején elkészült, egynek (Óz, a csodák csodája) a bemutatója pedig augusztusban lesz. A próbák jelenleg is tartanak.

Az évad első felében ismét bejárják a debreceni tereket, majd az évad másik felét a Csokonai Fórum megnyitása (Szabó Magda Für Elise, rendező Ráckevei Anna) és kulturális programokkal való megtöltése határozza meg.

Fordítottként jellemezte Pósán László, az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke a debreceni Csokonai Színház most meghirdetett új évadát. – Eddig általában a műsorterv volt a biztos, de nem volt még meg az ország költségvetése a támogatásokhoz, most meg a költségvetés van kész, de a játszóhelyek bizonytalanok – mondta némi túlzással, hiszen az ideiglenes játszóhelyek nagyon is beváltak. Országos feltűnést keltett például a Nagyerdei Stadion alatti terekben játszott Hamlet, de a többi tér kihasználása is jó volt.

Papp László polgármester is a jó emlékei között tartja nyilván ezt az előadást, de elmondta, hogy az új színházépületben (Csokonai Fórumnak nevezik majd, de a Latinovits név is szerepet kap majd az épületegyüttesben) a belső szerelési munkálatok folynak. A jövő évadban már a debreceniek is belülről tapasztalhatják meg a belső tereket.

Harmadik, aki felemlegette a Highlight of Hungary díjra nevezett Hamletet, Gemza Péter színigazgató volt, aki tíz büszkeségét sorolta fel: a Hamletet, a Toldit, a színházi podcastokat, a Deszka fesztivál stadionbeli megrendezését, a Magyar Elektrát, az Irodalom éjszakáját, a pandémia alatt létrehozott előadásokat, az operatársulat videó-előadásait, a Csikos Sándor színművészről szóló monográfiát. Két produkciót külön is kiemelt az újdonságok közül, amelyeket már az új játszóhelyen adnak elő. Az egyik Astor Piazzolla Maria de Buenos Aires című tangó operája, különleges zenei mű, igazi crossover előadás lesz, amely méltán képviseli azt, amit a Csokonai Fórum jelent majd Debrecen életében. A másik Florian Zeller kortárs francia szerző, A fiú című darabja, amelyet Ilja Bocsarnikovsz rendez majd. Ez olyan előadás lesz, amely a különböző generációk találkozóhelyévé válik majd, amelyre a szülők együtt jöhetnek tizen- és huszonéves gyermekeikkel.

A videó-opera előadásait Ács János karmester rendezte, aki 45 éves olaszországi működésének tapasztalatait hozta magával Debrecenbe, ahol egyszer már vezényelt. Bemutatják Verdi Macbethjét, Mozart Idomeneo-ját, amelyek a hagyományos operajátszás jegyében születnek majd meg. Új akciója lesz az operatársulatnak, hogy zongorakísérettel előadható operákat visznek a környező magyarlakta külországrészekbe.

A pandémia előtt és alatt öt olyan előadás készült el, amelyeket még nem láthatott a közönség: a Szabó K. István rendezte Magyar Elektra a bemutató előtt két nappal, Az öreg hölgy látogatása pedig a próbafolyamat közepén kényszerült leállásra. A Valcz Péter rendezésében készült Toldi filmfeldolgozása már eljutott az általános iskolák 6. osztályos tanulóihoz, de az előadást a következő évadban játssza is a színház. Mi áll egy remekmű hátterében? Milyen körülmények között születik a darab? Ezek a kérdések foglalkoztatták Alexis Michalik angol–francia származású drámaírót, amikor az Edmondban a Cyrano keletkezéstörténetének eredt a nyomába. Keszég László rendező januárban és februárban dolgozott a társulattal, márciusban tartották a szűk körű munkabemutatót. Az Edmondot, amely jelenleg Franciaország legnépszerűbb műve a 2021/2022-es évad során végre a közönség is láthatja majd. 2021 február elejére készült el a Finálé, amelyben a médiaipar hatásáról beszél a tőle megszokott precizitással, mélységgel Pass Andrea író, rendező. A darab premierje 2021 őszén lesz.

A Nagyerdei Szabadtéri Játékok keretében, augusztusban mutatják be Ilja Bocsarnikovsz rendezésében az Óz, a csodák csodája című musicalt, egy kislány hihetetlen kalandsorozatának történetét, hogy megmentse a világot és segítsen a barátain.

A színház különösen nehéz időszakában nagyon fontos, hogy beszéljünk a boldogságról és a fényről” −

ezzel a mondattal kezdte az olvasópróbát a rendező, aki ötödször dolgozik a Csokonai Színházban. A botrányos, a „bukott nő” történetek, hol így, hol úgy, mindig is részei voltak az emberiség történetén átívelő különböző koroknak, részleteikben azonban többnyire a kulisszák mögött maradtak. Ifj. Alexandre Dumas A kaméliás hölgy című regénye olyan nézőpontokból meséli el az eseményeket, amelyeken keresztül egyszerre látunk bele a kor botránya különböző áldozatainak helyzetébe. A mai színházra is reflektáló, újító szándékot sem nélkülöző produkció a MagdaFeszt nyitó előadása lesz október 1-jén. A Trianon utáni Magyarország sajátos történelmi és társadalmi közegét, Dódi és Cili, azaz Szabó Magda és örökbe fogadott testvére, Bogdán Cecília történetén keresztül ismerhetjük meg Szabó Magda Für Elise című regényének színpadi adaptációja segítségével. Mit tehet az unatkozó milliomos vállalkozó feleség, ha már a férjét és a szeretőjelölteket is unja? Ezt a dilemmát igyekszik feloldani Ivan Kušan és Tasnádi István Balkán kobra című komédiája, amelyet a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon mutat be a Csokonai Színház társulata 2022 nyarán.

| Forrás: magyarnemzet.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Világsztár lett a Kisföldalatti!

Világsztár lett a Kisföldalatti!

More details
Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details