2025. július 8., kedd - Ellák

Hírek, elemzések

Gulyás: Szombaton nyithatnak a teraszok

373

Pénteken érhetjük el a 3,5 millió beoltottat, közel a cél, hogy ugyanannyi munkahely legyen, mint a járvány előtt volt, a baloldal hagyjon fel az oltásellenességgel – összefoglalónk a csütörtöki kormányinfóról.

Csütörtökön is megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra. A kormányinfót a szokásosnál nagyobb várakozás előzte meg, hiszen a napokban érhetjük el a 3,5 millió beoltottat, a kormány pedig ehhez a számhoz kötötte a fokozatos enyhítés következő lépését, az éttermek/vendéglátóhelyek teraszainak megnyitását.

Rövid időn belül a 4,5 milliós átoltottságot is elérhetjük

Az elhunytak számában nem, de a kórházban ápoltak, a lélegeztető gépen lévők és a napi új esetek számában is enyhe csökkenés figyelhető meg az előző hetekhez képest. Valószínűleg pénteken a 3,5 milliós számot – közölte Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy másnap nyithatnak a teraszok. Ezt feltehetően a belügyminiszter fogja megállapítani – tette hozzá.

A következő egy hétben egymillió kínai vakcina érkezik, áprilisban 600 ezerrel többet kapunk, mint a szerződés szerint – derült ki a miniszter szavaiból, aki elmondta: hamar meglehet a négymilliomodik beoltott, és aztán kis idő múlva a 4,5 milliós számot is elérhetjük. „200 ezer első orosz oltás is érkezik, és a Pfizer vakcinákból is több mint 300 ezer érkezhet” – részletezte Gulyás. „A beérkezett vakcinákat a lehető leggyorsabban szeretnék eloltani” – szögezte le.

6 millió honfitársunk átoltossága kell a nyájimmunitás eléréshez

Mint fogalmazott: jó esélyünk van arra, hogy a jövő héten a 4 milliós átoltottsági határt is átlépjük.

Aki most regisztrál, az egy-két héten belül be lehet oltva”

– tette hozzá a miniszter, aki mindenkit arra biztatott, hogy regisztráljon. Mint tájékoztatott: 6 millió honfitársunk átoltossága kell a nyájimmunitás eléréshez. A miniszter szólt arról is, hogy már 4,6 millió azok száma, akik megkapták az oltást, vagy a jövőben megkapják. Közölte, hogy tesztjelleggel működik az online oltási regisztráció. „Az óvodások 60, míg az iskolások 75 százaléka élt a jelenléti oktatással, napról napra növekedhet az arányuk. Nagyon sokan voltak, főleg az ellenzék, akik bizonytalanságot akartak kelteni” – mondta el Gulyás.

66 ezerrel dolgoztak többen márciusban, mint februárban

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte, hogy a 2021-es költségvetés módosítása, illetve a 2022-es költségvetés is az újraindítás költségvetése lesz. 6000 milliárd forintot különített el a kormány a gazdaság újraindítására – tette hozzá. Mint fogalmazott: vannak bíztató jelek: 66 ezerrel dolgoztak többen márciusban, mint februárban.

Közel van a cél, hogy ugyanannyi munkahely legyen, mint a járvány előtt volt

– derült ki a miniszter szavaiból.

Már májusban megnyílhatnak a vendéglátóhelyek belső terei

Ha az oltások beadásának üteme így halad, már májusban megnyílhatnak a vendéglátóhelyek belső terei – tájékoztatott a miniszter. Guylás Gergely hozzátette: ennek ellenére májusra is jár a vendéglátóhelyeknek a bértámogatás. „Eddig 72,1 milliárdnyi támogatást ítéltek meg, és 71,6 milliárdot fizettek ki bértámogatásra” – tette hozzá a tárcavezető.

„A veszélyhelyzet meghosszabbítására azért van szükség, mert a járvány még nem ért véget. Ez a meghosszabbítás azt szolgálja, hogy az ország cselekvőképessége biztosított legyen. A veszélyhelyzet véghatárideje az Országgyűlés őszi ülésszakának kezdetéhez számított 15. nap” – mondta Gulyás.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy továbbra sem tudtunk politikai egységet létrehozni a védekezés területén.

Az nem politikai teljesítmény, hogy a védekezés időszakában álhírekkel és kamuvideókkal akarják lejáratni az egészségügyet”

– szögezte le Gulyás. „A baloldal hagyjon fel az oltásellenességgel” – szólította fel az ellenzéki pártokat a miniszter.

(Forrás: mandiner.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

More details
Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

More details
VeszprémFest, 2025. július 8-12.

VeszprémFest, 2025. július 8-12.

More details
BETA 1+3 AKCIÓ Júliusban!

BETA 1+3 AKCIÓ Júliusban!

More details
Happy MONDAY Hours!

Happy MONDAY Hours!

More details
Jeges FANTA a kezedben, BETA szerszám a műhelyben!

Jeges FANTA a kezedben, BETA szerszám a műhelyben!

More details
Property Investment Forum, 2025. szeptember 23.

Property Investment Forum, 2025. szeptember 23.

More details
AI Summit Budapest, 2025 szeptember 8–9.

AI Summit Budapest, 2025 szeptember 8–9.

More details
Internet Hungary, 2025. október 7-8.

Internet Hungary, 2025. október 7-8.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője