2025. december 28., vasárnap - Kamilla

Hírek, elemzések

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

30 éve még a házakat is zászlók díszítették a nemzeti ünnepeken

373

Itthon is megdobogtatja a szíveket a trikolór látványa

Az Országgyűlés 2014 decemberében március 16-át a magyar zászló és címer napjává minősítette. Az időzítés nem véletlen, hiszen ugyanezen a napon fogadták el azt a törvénycikket, mely kimondja: nyilvános ünnepek alkalmával az összes közintézmény és magyar hajó esetében kötelező a nemzeti lobogónak és az ország címerének használata. Bár napjainkban már egyre kevesebb család helyezi ki az 1848-as forradalom évfordulóján a magyar trikolórt, Papp János, az egyik legnagyobb múltú magyar zászlóüzem ügyvezető tulajdonosa arról beszélt, hogy vannak olyan települések, ahol az önkormányzat ingyen vagy nyomott áron biztosítja azt a lakosság számára.

zasz2

2014 decemberében határozott úgy az Országgyűlés, hogy március 16-át a magyar zászló és címer napjává nyilvánítja. Az indoklásban kifejtették, hogy a magyar nemzet összetartozását, a magyar nemzeti függetlenséget kifejező piros-fehér-zöld színű zászló, valamint az Alaptörvényben meghatározott címer a nemzeti kulturális örökség része, tiszteletük az intézmények, a szervezetek és a magyar nemzet polgárainak közös felelőssége.

Papp János, a Poliform ügyvezető tulajdonosa elmondta, hogy nem véletlenül esett az Országgyűlés választása március 16-ra, hiszen ilyenkor az előző napi állami ünnephez kapcsolódó törvényi kötelezettségeknek köszönhetően országszerte zászlóárban úsznak a közterületek és a hivatali intézmények egyaránt.

Az ünnepekkor közel egy hétig vannak kint a zászlók

A zászlótörvény előírja, hogy minden önkormányzati hivatal és azok intézményei előtt nyolcméteres zászlórúdon kötelező egész évben egy 100x200 centiméteres trikolórnak lobognia. Ezeket szükség szerint, de legalább háromhavonta tisztítani kell, hiszen a szmog és az egyéb légszennyező anyagok rendkívül rossz hatással vannak a színezetükre és az állapotukra.

Fontos továbbá, hogy ezeket a nemzeti zászlókat legalább évente – az állapotuktól függetlenül – kötelező cserélni, ezért a település jegyzője a felelős.

Papp János elmondta, hogy a három legnagyobb nemzeti ünnepen: március 15-én, augusztus 20-án és október 23-án a közterületeket és a forgalmasabb utakat fel kell díszíteni, a villanyoszlopokra kültéri lobogókat kell kitenni.

„A legtöbb településen ilyenkor a főutakat felzászlózzák. Attól függően, hogy az ünnep milyen napra esik, 2-3 nappal előtte szokták kihelyezni a lobogókat, és 2-3 nappal utána szedik le azokat. Mindez azért is nagyon fontos, mert a magyar nemzet több mint ezeréves történelme és az azt szimbolizáló zászló nemcsak külföldön dobogtatja meg a honfitársaink szívét, hanem itthon, akár a saját utcájukban is” – magyarázta a zászlószakértő.

Ahol a mellékutcák is piros-fehér-zöldben pompáznak

Az egyik legnagyobb múltú magyar zászlóüzem ügyvezető tulajdonosa kifejtette, hogy 25-30 évvel ezelőtt szinte minden második család kihelyezte a magyar zászlót a nemzeti ünnepen a házára, a kapujára, még ha az a legkisebb méretű, legszerényebb áron beszerezhető lobogó is volt.

„Az utóbbi időszakban ez eltűnt, a rohanó világban már a legnagyobb ünnepeinken sem mutatjuk ki oly módon a nemzet iránt érzett tiszteletünket, ahogy az egyébként megérdemelné” – értékelt Papp János.

Hozzátette, hogy szerencsére a mai napig akadnak olyan települések, ahol sok száz, akár sok ezer kisebb méretű zászlót rendelnek a lakosság részére, ők pedig ingyen vagy jelképes összegért vihetnek haza azok közül ingatlanuk feldíszítésére, esetenként tartóval, nyéllel és csúcsdísszel együtt. Ennek az a nagy előnye, hogy a legtöbben az ünnep után sem szedik le a zászlót, mert jó érzéssel tölti el a tulajdonosokat a látvány.

„Ezek a települések tényleg pompáznak, és nemcsak a központban, hanem sokszor a mellékutcákban is, hiszen ott is ugyanolyan értékű emberek élnek. Egy-egy idős néni vagy bácsi a napok zömében csak a szomszéddal megy ki beszélgetni a kerítésen kívül, de így ő is át tudja érezni ezt a magasztos hangulatot” – mondta a zászlószakértő, megjegyezve, hogy a koronavírus-járvány idején hatványozott jelentőséggel bír egy-egy ilyen önkormányzati akció, hiszen mindenki nehéz időszakon megy keresztül.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője