2025. július 7., hétfő - Appolónia

Hírek, elemzések

A kormány kiszállhat a tavaszi fesztiválból

312

Helyette saját fesztiválokat indíthatnak Káel Csaba vezetésével. Budapest ennek ellenére megtartja a rendezvénysorozatot.

Az Orbán-kormány nem újítja meg a fesztivál megrendezését célzó korábbi szerződését a fővárosi önkormányzattal – írja a Népszava.

Sajnálattal vettem tudomásul, hogy a kormány eldob egy negyven éve sikeres brandet és a továbbiakban nem kíván együttműködni a Budapesti Tavaszi Fesztivál megrendezésében a fővárosi önkormányzattal. Az állam az idei évtől kivonul a fővárosi rendezvénysorozat finanszírozásából – válaszolta a Népszava kérdésére Gy. Németh Erzsébet. A kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes azt mondta,

Káel Csaba, a MÜPA vezérigazgatója, a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) eddigi, állam által felkért szervezője tájékoztatta a kormány döntéséről, az okokról nem adott tájékoztatást.

Legutóbb hároméves szerződés volt érvényben a tavaszi kulturális eseménysorozat és az őszi fesztivál szervezéséről a felek között, ez decemberben lejárt. Káel Csaba azt mondta az önkormányzati vezetőnek, hogy a kormány a bejáratott fesztiválok helyett Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Heteket és Liszt Ferenc Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivált szervez a MÜPA vezérigazgatója szervezésében.

A városvezetés a kormány kivonulása ellenére folytatná a tavaszi fesztiválozás hagyományát, de kissé változtatnának az irányon. A főként turistákat vonzó, elit kulturális esemény helyett egy fővárosiakhoz közelebb álló, az első évek pezsgését megidéző, a nagyközönség számára könnyebben befogadható programsorozatot szeretnének új, alternatív művészeti ágak bevonásával. A márkanév a főváros tulajdona.

(Forrás: infostart.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Ingyenes belépés a Vasúttörténeti Parkba 2025. július 6-án

Ingyenes belépés a Vasúttörténeti Parkba 2025. július 6-án

More details
Tér-Zene a Kossuth téren

Tér-Zene a Kossuth téren

More details
Júliusban indul a kertmozi szezon a Városligetben

Júliusban indul a kertmozi szezon a Városligetben

More details
Az év musicalbemutatója a Margitszigeten, 2025. július 3-5.

Az év musicalbemutatója a Margitszigeten, 2025. július 3-5.

More details
EDGE Fest Conference – Határokat feszegető építészeti gondolatok Budapesten

EDGE Fest Conference – Határokat feszegető építészeti gondolatok Budapesten

More details
Kocka Kiállítás a Lurdy Házban

Kocka Kiállítás a Lurdy Házban

More details
Történelmi utazás a Dunán, 2025. július 2-6.

Történelmi utazás a Dunán, 2025. július 2-6.

More details
Belvárosi SUP túra a Dunán, 2025. július 2-6.

Belvárosi SUP túra a Dunán, 2025. július 2-6.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője