2026. június 30., kedd - Pál

Hírek, elemzések

Körtés karamell mousse lett idén Budapest desszertje

959

A Szamos Marcipán körtés karamell mousse-a lett idén Budapest desszertje, amelyet először az idei Édes Napok Budapest csokoládé- és édességünnepen kóstolhat meg a közönség péntektől vasárnapig a Szent István-bazilika előtt.

A Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség immár harmadik alkalommal írta ki a Budapest desszertje versenyt, amelynek lényege, hogy szeretnének egy olyan édességet találni, amely a széles közönség tetszését elnyerve gazdagítani tudja a cukrászdák kínálatát – mondta kedden a rendezvény sajtótájékoztatóján Rebrus Csaba, a szövetség elnöke, az Édes Napok társtulajdonosa.

Emellett a verseny kiemelt célja, hogy a magyar cukrászati hagyományok az érdeklődés fókuszába kerüljenek és a hazai desszertek elfoglalják méltó helyüket az éttermek és cukrászdák kínálatában.
Hozzátette: idén is magas színvonalú versenyművek érkeztek a felhívásra. A zsűrizéskor a legfontosabb szempont az volt, hogy a nyertes termék az esztétikumon túl finom és viszonylag könnyen elkészíthető legyen, a cukrászmesterek mellett háziasszonyok is előállíthassák.

Az alapanyagok tekintetében a piacról beszerezhető, szezonális termékeket részesítették előnyben. Az első desszertverseny a szőlő köré épült, idén a körtét állították a megmérettetés középpontjába.
A verseny győztese egyhangú pontozással a Szamos Marcipán desszertje lett, a cukrászat a verseny történetében immár másodízben nyerte el az elismerést.

A nyertes desszertből az elmúlt évek tapasztalatai szerint az édes napok rendezvénye alatt több mint 3 ezer darabot értékesítenek.

A gasztronómiai eseményen az idei győztes desszert mellett megkóstolható lesz a 2018-as, 2019-es év nyertes terméke is.
Kelényi Ádám, a Szamos Marcipán Kft. gazdasági igazgatója elmondta: az édesség a versenykiírásnak megfelelően többféle textúra kombinációja. A desszert Sacher-piskóta alapon vanília mousse, amelyben hideg körtepüré található, tetejére pedig karamell került. Elmondta, hogy egy teljesen új ízvilágot szerettek volna létrehozni, ami még nem szerepelt a cukrászdáik kínálatában. A termék megalkotója ismét Nagy Péter, a Szamos Marcipán cukrászmestere.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője