2026. május 21., csütörtök - Konstantin

Hírek, elemzések

Jelentősen bővült a kerékpáros turisztikai kínálat a Duna északi partján

607

Több, mint száz kilométernyi kerékpáros csillagtúra lehetőség várja az idei nyártól a vendégeket Rév-Komáromba és környékére. Sőt, már Komáromtól Pozsonyig is elbiciklizhetünk, végig kiépített kerékpárúton.

A Komárom és Karva közti Dunamente térsége kiváló lehetőségeket kínál mindazoknak, akik egy kis mozgással szeretnék levezetni az elmúlt hónapok feszültségét. A hosszabb útra vállalkozók számára már kipróbálható a Pozsonyt Karvával összekötő kerékpárútvonal, amely egy emelkedők nélküli, kiváló adottságokkal rendelkező kerékpárút, amelyen a kevésbé rutinos (vagy éppen a home office miatt kevésbé edzett) biciklisek is elindulhatnak. A Dunamente azonban azok számára is ajánlott, akik jobban szeretik a rövidebb távú csillagtúrákat. Karva polgármestere, a Dunamente TDM igazgatója, Duka Gábor szerint a terepi adottságok kiválón alkalmasak arra, hogy jelentős megterhelés nélkül biciklizhessenek akár családok is a térségben. Végig kiépített, aszfaltozott kerékpárút hálózat várja az érdeklődőket, az egyes településeken pedig számos olyan látnivaló is, amelyek korlátozás nélkül felkereshetőek, az éttermek, kávézók pedig fel vannak készülve a vendégek fogadására a kötelező előírások szigorú betartása mellett.

A Duna északi partján a szállások is felkészültek a kerékpáros turizmus élénkülésére. A Hotel Banderium*** például a kerékpárok tárolása mellett a fokozott fizikai igénybevételt segítő ételekkel várja az ide érkezőket, illetve túraútvonal-ajánlatokkal is segíti a vendégeket, de a térség többi szálláshelye is várja a bicikliseket. Komárom az a hely, ahonnan kellemes kerékpártúra szervezhető Izsára, az egykori római erőd nyomaihoz, vagy akár Karváig is el lehet biciklizni a Duna partján vezető Eurovelo6 kerékpárúton. Itt, a karvai Dunakorzón a páratlan panorámát a magasból is meg lehet csodálni a település kilátójából. A merészebbek, rutinosabb biciklisták számára javasolt lehet egy Komárom- Muzsla túra, amelyet érdemes egy borkóstolóssal vagy birtoklátogatással egybekötni. Ha más irányba indulunk, akár a Gútai Vízimalomig el lehet kerekezni.

A Dunamente térség weboldalán, a www.visitdanube.eu oldalon számos látnivaló közül válogathatnak az érdeklődők, a térség turisztikai applikációját, a GUIDE@HAND Podunajsko - Dunamente appot letöltve pedig ehhez offline is használható térképek és útvonaltervező is rendelkezésre áll.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet

Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Mulatság a Füzéri várban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Mulatság a Füzéri várban, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Virágálom, 2026. május 22-25.

Pünkösdi Virágálom, 2026. május 22-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, 2026. május 23.

Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, 2026. május 23.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője