2026. március 17., kedd - Gertrúd

Események

Szentgotthárdról rajtol a Tour de Hongrie

465

Szentgotthárdról rajtol, Nyugat-Magyarországra koncentrál és Budapestet is érinti a Tour de Hongrie, melyet május 10. és 14. között rendeznek majd meg 44. alkalommal.

"Az elmúlt években olyan rangos mezőny érkezett a Tour de Hongrie-ra, hogy ennél nem tudunk rangosabb mezőnyt összehozni" - nyilatkozta négy hónappal a magyar körverseny startja előtt Eisenkrammer Károly főszervező.

A legutóbbi versenyen például Fabio Jakobsen két, holland honfitársa, Dylan Groenewegen egy szakaszon győzött, ezt követően mindketten nyertek szakaszt a Tour de France-on is.

"Innen nincs hova továbblépni: a szakmai színvonal, a versenyzők pontértéke a legmagasabb, amit el lehet érni a világon, ennek a megtartása lehet a cél jövőben" -

szögezte le az 1992-es barcelonai olimpián szerepelt korábbi kerékpáros.

Ebben sokat segít az, hogy a verseny immár a ProSeries-sorozat része. Ilyen kategóriájú többnapos versenyből az elmúlt években 19-et rendeztek meg Európában, szakmai, biztonsági és média szempontok alapján öt viadal kiesett ebből a körből, és csupán a Tour de Hongrie került be.

Kitért rá, sztárcsapatok is érkeznek a versenyre: kedden jelentették be például hivatalosan is a BORA-hansgrohe szereplését, Groenewegent pedig már név szerint is nevezte a Jayco AlUla.

"Aki 2023 májusában szeretne a világ legjobb sprintereivel meccselni, az nem a Giro d'Italián fog indulni, hanem a Tour de Hongrie-n."

- jelentette ki Eisenkrammer.

Kiemelte annak jelentőségét, hogy a sprinter Karl Ádámot is a soraiban tudó Epronex-Hungary révén ismét van profi - kontinentális szintű - csapata Magyarországnak. Dolgoznak azon is, hogy Fetter Erik (EOLO-Kometa), vagy a korábban győztes Valter Attila (Jumbo-Visma), illetve dobogós Dina Márton (ATT Investments) csapata is itt legyen.

"Az a furcsa helyzet állt elő, hogy Tour de France-szakaszgyőzteseket korábban tudunk szerződtetni, mint magyar sztárokat" - fogalmazott Eisenkrammer.

Tavaly az ötnapos Tour de Hongrie négy etapja szólt a sprinterekről, ezúttal egy kicsit szeretnék a kerékpársport egy "másik arcát is kihangsúlyozni". A sík befutók mellett megkeresték "Magyarország legmeredekebb utcáit, útjait", ahol azok is tudnak teljesíteni, akik hegyen jobban mennek.

2022-ben Kelet- és Észak-Magyarország adta az útvonal jelentős részét, idén a nyugati országrészre helyeződik a figyelem.

"Az első szakasz indulása Szentgotthárd lesz, a nyugati határ mellől fog indulni a verseny és az idén 150 éves Budapest is bekerül az útvonalba" - árulta el a főszervező, hozzátéve: a teljes útvonalat várhatóan egy hónap múlva ismertetik.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

More details
Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

More details
Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

More details
Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

More details
Tavaszi abroncscsere: miért nem érdemes halogatni?

Tavaszi abroncscsere: miért nem érdemes halogatni?

More details
3. Budapest SmartFest Nemzetközi AI Filmfesztivál, 2026. március 26-27.

3. Budapest SmartFest Nemzetközi AI Filmfesztivál, 2026. március 26-27.

More details
Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

More details
AI in Business konferencia, 2026. március 18.

AI in Business konferencia, 2026. március 18.

More details
Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője