2025. november 16., vasárnap - Ödön

Események

Hamarosan bizonyíthat a magyar séfcsapat

474

Idén január 22-23-án rendezik meg a világ legrangosabb szakácsversenyének döntőjét, azaz a Bocuse d’Or Grand Finalt a Sirha Lyon keretein belül. A versenyre 24 országból érkeznek csapatok, hogy mint minden második évben, most is kiderüljön, ki a legjobb - tájékoztatta lapunkat a Magyar Bocuse d'Or Akadémia.

Dalnoki Bence (séf), Széll Tamás (coach) és Nyikos Patrik (commis) hetekkel ezelőtt gyakorlatilag beköltözött a Magyar Bocuse d’Or Akadémia Hungexpón található versenykonyhájába, hogy minden idegszálukkal a felkészülésre koncentrálhassanak. A felkészülés során előkészítő, és úgynevezett timing napok váltogatják egymást, ez utóbbiak teljesen úgy néznek ki, mintha élesben zajlana a verseny.

Kötelező alapanyagok és témák
A Bocuse d’Or lyoni döntőjén a szokott módon két ételt kell készíteniük a csapatoknak: egy látványos tálat, amelyet először egyben, majd tányérra tálalva kell prezentálni, valamint egy eleve tányérra készült fogást. A táltéma kötelező alapanyagi az ördöghal, a fekete kagyló és a Szent Jakab kagyló. A 2023-as lyoni döntő másik témája, a tányértéma – ahogyan ezt már a Bocuse d’Or versenytől megszokhattuk – egészen formabontó és forradalmi. A csapatoknak ugyanis gyerekmenüt kell készíteniük, három fogást 15 személyre. A három fogás mindegyikében kell szerepelnie a töknek, az előételnek vegánnak kell lenni, a főételben pedig kötelezően tojás is szerepel.

Versenyfutás az idővel
Bence és a magyar csapat nagyjából karácsony környékére majdnem teljesen kitalálta, mik lesznek az ételek, az utóbbi hetekben a felkészülés legfontosabb célja az volt, hogy biztonságosan kivitelezhető legyen a két téma a megadott idő, azaz 5 és fél óra alatt. Bence azt is elmondta, hogy jelenleg az egyik legnagyobb kihívást az jelenti számukra, hogy mindent olyan állapotban és minőségben szállítsanak a versenyre, ahogyan annak lennie kell, tehát logisztikai feladatokkal is meg kell birkózni az utolsó két hétben. A timing gyakorlások most is ordító zene mellett zajlanak, hiszen a csapatnak maximálisan fel kell készülni arra is, hogy minden zavaró tényezőt ki tudjanak zárni. Ne felejtsük, a döntő hatalmas tömeg előtt, a szurkolók hangos zaja mellett zajlik, ennek azonban nem szabad zavaró tényezőnek lenni a csapatok számára. A felkészülés során készült ételek nem mennek kárba, a csapat minden timing edzés végére szakmabeli vendégeket hív, hogy kóstolják meg az ételt és mondjanak véleményt róla.
A felkészülésben lelkes pályakezdők, valamint tanulók is részt vesznek, így biztosítja a Magyar Bocuse d’Or Akadémia az utánpótlás-nevelést, amit a kezdetektől egyik legfontosabb küldetésének tart.

visze2

Rajtunk a világ szeme
A magyar csapat meglehetősen kedvező pozícióból, a második versenynap második rajtolójaként indul majd a Bocuse d’Or lyoni döntőjén, tehát 2023. január 23-án, reggel 8:13-kor, és az európai válogatón elért második helyezés miatt valószínűleg kiemelt figyelmet kap majd a többi országtól. A kóstolózsűriben a magyar csapat elnökeként Hamvas Zoltán foglal majd helyet, a zsűri tiszteletbeli elnöke pedig Dominique Crenn, a világ egyik legsikeresebb női séfje, a három Michelin-csillagos San Franciscói Atelier Crenn megálmodója lesz.

| Forrás: turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

More details
Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

More details
BudaPets Design Market, 2025. november 15.

BudaPets Design Market, 2025. november 15.

More details
Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

More details
10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

More details
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

More details
Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

More details
Vörösmarty Classic Xmas 2025

Vörösmarty Classic Xmas 2025

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője