2026. július 3., péntek - Kornél

Események

Frida Khalo életéről is táncolnak a Nemzeti Táncszínházban

502

A Nemzeti Táncszínház novemberi és decemberi bemutatói igazi föld körüli utazásra hívják a közönséget. Gabriel García Márquez Szerelem a kolera idején című művéből készült előadás, és Frida Kahlo festőművész életét feldolgozó darab is szerepel a premierek között.

„A Duna partjáról egyenesen a dél-amerikai Tayos-barlangba indulunk, hogy feltárjuk az ott rejlő mélység titkait, ezek után megállunk Cartanegrában, hogy meghallgassuk Gabriel García Márquez szerelmi történetét, majd innen felmegyünk Mexikóig, ahol megismerkedünk a kalandor festőnő Frida Khalóval. Mindeközben teszünk egy kisebb kitérőt Indiába, ahol magunkba szívjuk a helyi tánc szellemiségét, a Sivasakti Kalánanda Táncszínházzal” – ajánlja év végi programjait Facebook-oldalán a Táncszínház.

A hónap első bemutatójaként a Duna-menti népek táncaiból és zenéiből építkező művet állít színpadra a Duna Művészegyüttes, november 20-án pedig a Bozsik Yvette Társulat mutatja be Golenya Ágnes Éva írónő az ecuadori Tayos barlangban végzett kutatásai, valamint Móricz János felfedező beszámolói által inspirált előadását.

November 25-én az Inversedance – Fodor Zoltán Társulat Gabriel García Márquez a Szerelem a kolera idején című világhírű művéből készült előadását mutatja be, a GG Tánc Eger új, Szerelem című produkcióját pedig november 27-én lehet megtekinteni a Nagyteremben.

November 30-án a Székesfehérvári Balett Színház Un Ballo című kétrészes estjére kerül sor, amely Müller Péter Isten Bohócai című könyve alapján készült.

Az új bemutatók sorát december 7-én a Duda Éva Társulat előadása zárja, amely a mexikói festőnő, Frida Kahlo életét és művészetét dolgozza fel a mozgókép és a táncművészet eszközeit kombinálva.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője