2026. július 3., péntek - Kornél

Események

Hétfőn kezdődik a Debreceni Irodalmi Napok programsorozata

599

November 7-9. között rendezik meg a több mint fél évszázados múltra visszatekintő, gazdag hagyományokkal rendelkező, fontos közművelődési funkciót is betöltő Debreceni Irodalmi Napokat - közölték a szervezők a helyi Méliusz könyvtárban tartott pénteki sajtótájékoztatójukon.

Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere azt mondta, az irodalmi napokkal zárul az év "irodalmi kalendáriuma", amely tavasszal a költészeti fesztivállal kezdődött, majd az ünnepi könyvhéttel és a Térey könyvünneppel folytatódott.

Az irodalmi napokat a magyar irodalom kultikus rendezvényének nevezte, amely évtizedeken át a kulturális élet, az irodalom és a közélet szereplőinek találkozó helye, vitafóruma volt, és jelentősége ma is túlmutat a város határain.

Ugyanakkor a helyi irodalom fóruma is: az idén megemlékeznek a közelmúlt irodalmának három fontos debreceni alakjáról, Várkonyi Anikóról, Tar Sándorról és Tóth-Máthé Miklósról - jelezte Puskás István, megjegyezve, hogy a nemzetközi kapcsolatok erősítése jegyében pedig Jeroen Olyslaegers belga író lesz a rendezvény vendége.

Szirák Péter, a rendezvény kurátora hozzátette: az idei rendezvény fő témája a lektűr, vagyis az úgynevezett "olvasmányos" irodalom helyzete, szerepe, mibenlétének kérdése.

Egyebek mellett olyan kérdésekre keresik a választ, vajon megfelelő meghatározás-e a lektűrre, hogy színvonalasan elégíti ki a szélesebb olvasóközönség elvárásait, avagy miképpen lehet elkülöníteni ezeket az olvasmányokat egyfelől a ponyvától, másfelől a minőségi irodalomtól, vagy igaz-e az, hogy a "magas irodalom" lektűrösödik - sorolta a szakember.

Szirák Péter jelezte: 2010 óta törekvésük, hogy erősítsék az irodalmi napok közművelődési funkcióját, és fesztivál jellegűvé tegyék a találkozót.

Ennek jegyében az idén is filmvetítések, képzőművészeti tárlat, könyvbemutató és pódiumbeszélgetések színesítik a programot.

Hozzátette: az irodalmi napok keretében veheti át az Alföld-díjat a folyóiratban publikáló három kiváló szerző, Ladik Katalin költő, performer, Ureczky Eszter irodalomtörténész és Mezei Gábor költő, szerkesztő, irodalomtörténész. 1978 és 2021 között eddig 44 alkalommal adták át a díjat, amelynek során 126 alkotó 133 Alföld-díjat vehetett át - közölte Szirák Péter.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője