2026. június 12., péntek - Villő

Események

Részleges napfogyatkozás a Zselici Csillagparkban

657

Pár nap múlva, 2022. október 25-én 11 és 14 óra között részleges napfogyatkozást figyelhetünk meg derült időben. A Zselici Csillagparkban a jelenséghez kapcsolódóan 11:00 és 13:30 között, a Csillagvizsgáló előtti téren tartanak bemutatót.

A jelenség nem lesz olyan látványos, mint az 1999. augusztus 11-i teljes napfogyatkozás, inkább a 2015. március 20-i eseményhez hasonlítható. Égi kísérőnk, a Hold, Föld körüli pályáján keringve részben eltakarja a Nap korongját. A három égitest, a Nap, a Hold és a Föld, majdnem pontosan egy vonalban helyezkednek majd el. Ugyan Holdunk jóval kisebb, mint a Nap, viszont jóval közelebb is van hozzánk – így esetenként akár az egész Napkorongot el tudja takarni egy rövid időre.

Kedden a maximum pillanatában éltető csillagunk felszínének kb. negyedét, 28%-át fedi el a Hold. A jelenséget Európa nagy részéről, Észak-Afrikából, a Közel-Keletről és Ázsia nyugati részéről is meg lehet figyelni.

Magyarországon a jelenség negyed tizenkettő körül kezdődik és fél kettőig tart. A maximum fél egy előtt néhány perccel következik be.

Hasonló napfogyatkozást Magyarországról sokáig nem figyelhetünk majd meg. A következő teljes napfogyatkozásra itthon pedig 2081-ig kell várnunk.

Hogy éppen mekkora részét „harapja ki” a csillag korongjának az esemény során, megfelelő védőszemüveg segítségével követhetjük. Szemüveget távcsőboltokban érdemes keresni.

Fontos tudni, hogy a fénylő Napkorongba a fogyatkozás idején nem szabad nézni, hiszen az vakságot okozhat.

Intő példának említhetjük Petőfi Sándort, aki az 1842. július 8-i napfogyatkozáskor elkövette ezt a hibát. Napokig szenvedett a sérülésektől, bal szemével élete végéig csak homályosan látott.

Védőszemüveg híján még szóba jöhet a hegesztőüveg (12-es vagy sötétebb), illetve a Nap képének kivetítése távcső vagy lyukkamera segítségével.

Az ország számos helyszínén tartanak csillagászati bemutatót az esemény idején. A Zselici Csillagparkba 11:00 és 13:30 között, a Csillagvizsgáló előtti térre várnak minden érdeklődőt.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője