2026. július 1., szerda - Annamária

Események

Az ország legszebb balkonjait és előkertjeit díjazták

627

A virágos balkonok, virágos kertek versenyen több mint ötszáz hobbikertész vett részt, akiknek a szakmai zsűri mindkét kategóriában 9-9 díjat ítélt oda - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség kedden az MTI-vel.

A legtöbb nevezés Pest megyéből, valamint a fővárosból, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar megyéből érkezett. A három legvirágosabb előkert, illetve legszebb balkonkert mellett díjazták többek között a legszínesebb növénykavalkádot, a legkisebb vagy a legharmonikusabb balkonkertet, a legszebb kertépítészeti kompozíciót, a szépen fenntartott kerteket és a fenntartható megoldásokat - ismertették. Mindkét kategóriában odaítélték továbbá a Borbás Marcsi "Kertem" különdíjat.

A három legvirágosabb balkont és előkertet egyenként 100 ezer forintos kertészeti utalvánnyal, a tematikus díjak nyerteseit pedig 70 ezer forint értékű utalvánnyal díjazzák. Azok a kompozíciók, amelyek a Virágos Magyarország Facebook oldalán a legnépszerűbbnek bizonyultak, 50 ezer forint értékű kertészeti utalványt nyertek.

A pályázatok értékelésekor a szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy bár még mindig a klasszikus egynyáriaké a főszerep, egyre többen alkalmaznak virágzó évelőket, futónövényeket, gyümölcs- és zöldségtermő növényeket a balkonkertekben - jelezték a közleményben. Az előkertek esetében is megfigyelhető, hogy egyre több virágzó vagy levéldíszt adó évelő szerepel a kompozíciókban. A zsűri szerint a pályaművek bebizonyították, hogy akár egy panelház 8. emeletén, akár egy régi parasztház tornácán is lehet harmonikus és zöld kerti teret kialakítani.

Arra is kitértek, hogy jelenleg zajlik a települési önkormányzatoknak szóló, a legvirágosabb települést kereső verseny pályázatainak értékelése; az eredményhirdetésre várhatóan szeptember végén kerül sor.

| Forrás: realista.ingatlan.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője