2026. június 12., péntek - Villő

Események

Hétvégén újra Vivicittá, új útvonalon, kicsit másképpen

521

Nyolcezer résztvevőt várnak a hétvégi kétnapos 36. Telekom Vivicittá futófesztiválra, amelyet a pandémiás időszak miatt idén kicsit másképpen rendeznek meg, mint a korábbi években.

Kocsis Árpád, a szervező BSI ügyvezető-versenyigazgatója a szerdai sajtótájékoztatón elmondta: bár az előző öt versenyen átlagban 29 ezer volt a nevezők száma, idén hiányozni fognak az iskolások és a külföldről érkezők, így a résztvevők 99,9 százaléka magyar lesz, a hangulat viszont – a remények szerint – mit sem változik. Hozzátette: összesen közel 700 magyar településről érkeznek futók, a nők aránya pedig folyamatosan nő, és már eléri a 48 százalékot.

A versenyigazgató tájékoztatása szerint a fővárosban zajló felújítások miatt az útvonal ezúttal nem érinti a pesti rakpartot és a Lánchidat, így a félmaraton végig a budai oldalon halad majd és most is átmegy az Alagúton.

Ami viszont nem változik, az a jótékonykodás. Szabó Melinda, a Magyar Telekom lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a telekommunikációs cég kétmillió forinttal támogatja a Suhanj! Alapítványt. Ehhez hozzájön még a nevezési díjakból összegyűlő, valamint a 200 rajthoz álló Telekom-munkatárs által felajánlott adomány, amely további egymillió forintot tesz ki. Az összeget az ország első akadálymentes és interaktív edzőtermének működtetésére és a közösségi edzések újraindítására használják majd fel.

“Ez a rendezvény a mozgás öröméről és a közösségi élmények megosztásáról szól majd” – hangsúlyozta, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a cég az 5G hálózatával járul hozzá ahhoz, hogy a futóverseny hangulatát azok is élőben és késleltetés nélkül élvezzék, akik nem állnak oda a rajtvonalhoz.

Szabó Melinda kitért arra is, hogy az idei verseny újdonsága a Telekom Összefutó Show lesz, melynek keretében tíz híresség – köztük Kovács Patrícia, Tatár Csilla, Puskás Peti és Lakatos Márk – közösen, egy-egy kilométer teljesítésével ünnepli, hogy ismét van mód a futásra.

A sajtótájékoztatón Thuróczy Bertalan, a Futni, hinni, élni című könyv szerzője arról beszélt, hogy a rosszindulatú daganat legyőzése után a futás miként segített neki a lelki felépülésben.

A futófesztivál szombaton 9 órakor a 7 kilométeres Telekom Midicittával indul a Margitszigeten, a Schulek Frigyes sétányról. Vasárnap 8 órakor lesz a rajtja a félmaratonnak és a váltóknak, míg a 10 kilométeres Telekom Vivicittá pontban délben veszi kezdetét.

| Forrás: ritikul.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője