2025. december 21., vasárnap - Tamás

Események

Idén is kiválasztották a megbízható munkahelyeket

408

Ki nem akarna olyan helyen dolgozni, ahol amellett, hogy megbecsülik, juttatásokat, támogatásokat is kap? A Megbízható Munkahely cím kiosztása nemcsak azért fontos, mert ezzel elismerik azokat a cégeket, ahol tényleg jó dolgozni, hanem azért is, mert így más vállalatokat is arra ösztönöznek, hogy a legjobbak legyenek.

2017 óta olyan cégek kerülhetnek fel a Megbízható Munkahelyek listájára, amelyek a zsűri szerint példaértékű módon gondoskodnak munkatársaik munka- és szociális körülményeiről. A vállalkozásoknak nem elég pályázniuk az elismerő címre, be is kell bizonyítaniuk, hogy megfelelnek a program kritériumainak.

Az orvostechnikai és higiénia termékekkel, valamint egészségügyi rendszer-megoldásokkal foglalkozó HARTMANN-RICO Hungária Kft. is felkerült idén a Megbízható Munkahelyek listájára, amelyet a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara állít össze évről-évre. A rangos címet azzal érdemelték ki, hogy a munkavállalókat a fizetésen túl különböző juttatásokkal, támogatásokkal és elismeréssel jutalmazzák.

„A három fő vállalati értékünk közül – a kimagasló, minőségi teljesítmény és az ügyfélközpontúság mellett – , a harmadik legfőbb értékünk a szenvedélyes csapat. Mi egy erős csapatot alkotunk, megbízunk egymásban, támogatjuk és biztatjuk egymást, szenvedélyesen, elkötelezetten dolgozunk a közös cél elérése érdekében” – mondta Gergely Anita PR- és vállalati kommunikációs menedzser.

Juttatásokat és továbbképzéseket biztosítanak

A HARTMANN-RICO Hungária Kft. a fizetésen túl számos jóléti-szociális juttatást is ad, ami szintén feltétele volt a díj elnyerésének. Ilyen juttatás például az étkezési hozzájárulás, munkába-járási támogatás, iskolakezdési támogatás, vagy a továbbképzések, tanfolyamok támogatása. Ezen kívül a dolgozóknak minden évben szerveznek karácsonyi vacsorát, és munkájukat az ünnepekkor ajándékcsomaggal is jutalmazzák.

A munkatársak folyamatos fejlődése érdekében szakmai képzéseken, konferenciákon is részt lehet venni a vállalat támogatásával, sőt támogatják a főiskolai, egyetemi tanulmányokat is, és nyelvtanulási lehetőségeket is biztosítanak.

A cég a pandémia alatt havi fertőzésmegelőzési védőcsomagot biztosított a dolgozóinak, 2019 óta pedig a 10-15-20 éve ott dolgozó kollégákat elismerik: oklevelet, kristálydíszt és jutalmat kapnak.

A vállalatnál fontos az egészség is, ezért támogatják a „Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020-2030” programot, ami azt jelenti, hogy kihelyezett vállalati szűréseket szerveznek a munkavállalók részére.

Többszörösen a legjobb munkahely

A cég nem először kap elismerést munkáltatóként. Korábban 2019-ben egy online munkatársi elégedettség-mérés alapján a HARTMANN is elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely Díjat.

„Hiszünk abban, hogy a munkavállalók véleménye alapján lehet leghitelesebben megítélni, hogy mely vállalat számít a „Legjobb Munkahelynek”, ezért az idei évben, ősszel ismételten elvégezzük a felmérést. Célunk, hogy munkatársaink segítségével egy átfogóbb képet kaphassunk cégünk erősségeiről és gyengeségeiről, feltérképezhessük azokat a területeket, ahol az elmúlt időszak során fejlődést vagy esetleg visszaesést lehetett érzékelni. Az eredmények alapján további lépéseket fogunk meghatározni a közös siker elérése érdekében” – mondta Gergely Anita.

| Esemény Menedzser

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője