Friss hírek

Archívum

Ősszel lesz a Könyvfesztivál, nyáron az Ünnepi Könyvhét

Ősszel lesz a Könyvfesztivál, nyáron az Ünnepi Könyvhét

Eseményfigyelő 110

Az MKKE Elnöksége értesítette a kiadókat arról, hogy múlt heti ülésén, mérlegelve a magyarországi és európai járványhelyzet várható kilátásait, úgy döntött, hogy a 2021. április 23-26-ig tervezett Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált elhalasztja és ősszel, október-november folyamán (időpontot később jelölünk meg) tartja meg – értesült a prae.hu művészeti portál.

A díszvendég ország Lengyelország lesz és az MKKE bírja Szvetlana Alekszijevics ígéretét is, hogy író díszvendégként részt vesz a rendezvényen. (A Prae Kiadó számára ez a díszvendégség öröm, mivel Wolosz Vera fordításában és Péczely Dóra szerkesztésében megjelenteti Marcín Swietlicki Tizenhárom című regényét, és Sipos Tamás fordításában, Molnár T. Eszter szerkesztésében Bronka Nowicka Megetetni egy követ című prózakötetét, valamint Pálfalvi Lajos fordításában tervezi Tokimasza Sekigucsi lengyel és a távol-keleti kultúrát érintő kötetét.)

Az Elnökség egy másik fontos döntése értelmében megkezdték az előkészületeket egy 2021. június 10-13-ig tartó 92. Ünnepi Könyvhét megrendezésére a Vörösmarty téren, abban a reményben, hogy a nyár elején már nem lesz akadálya egy szabadtéri rendezvény megtartásának.

Hozzátették továbbá, hogy idén is lesz Szép Magyar Könyv verseny.

(Forrás: prae.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
Fő a kávé - kávékiállítás
Fő a kávé - kávékiállítás
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Future of Finance, 2026. szeptember 23.
Future of Finance, 2026. szeptember 23.