Friss hírek

Archívum

Musicalek és vígjátékok is várják a közönséget a Mézesvölgyi Nyáron

Musicalek és vígjátékok is várják a közönséget a Mézesvölgyi Nyáron

Eseményfigyelő 250

Színházi előadások, musicalek, vígjátékok, koncertek és kabaré is várja a közönséget a Mézesvölgyi Nyár szabadtéri fesztiválon július 18. és augusztus 30. között Veresegyházán.

A műsorban szerepel Kálmán Imre Csárdáskirálynője, koncertet ad a Budapest Klezmer Band Szinetár Dórával, Kern András a Lövölde tér című estjét adja elő. A gyerekeknek szól az Óz, a csodák csodája, emellett a Tóték, a Pál utcai fiúk, Az egérfogó és a Kaktuszvirág című előadásokat is megtekinthetik az érdeklődők – ismertette a programot Venyige Sándor, a veresegyházi Veres 1 Színház alapító igazgatója az M1 aktuális csatorna keddi adásában.

A rendezvény Az Anconai szerelmesek című zenés komédiával kezdődik július 18-án. A fesztiválnak a Találkozók útja, a Patak utca és a Mogyoródi utca által határolt tér ad otthont.

(Forrás: szinhaz.org)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.