Friss hírek

Archívum

A Coopera augusztus 20-án mutatja be Bánk bán előadását a Margitszigeten

A Coopera augusztus 20-án mutatja be Bánk bán előadását a Margitszigeten

Eseményfigyelő 243

A díszbemutató után az előadást színpadra állítják az azt létrehozó színházakban, így a debreceni Csokonai Színházban, a Győri Nemzeti Színházban és a Miskolci Nemzeti Színházban.

A Coopera augusztus 20-án mutatja be új Bánk bán előadását Vidnyánszky Attila rendezésében a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

A budapesti bemutatón színpadra lép majd Molnár Levente, Mester Viktória, Fischl Mónika, Kálmándy Mihály, Kováts Kolos, Boncsér Gergely, Bakonyi Marcell és Kendi Lajos is. Közreműködik a Kolozsvári Magyar Opera Zenekara, Kórusa és Balettkara Kesselyák Gergely vezényletével – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

A margitszigeti díszbemutató után az előadást színpadra állítják az azt létrehozó színházakban, így a debreceni Csokonai Színházban, a Győri Nemzeti Színházban és a Miskolci Nemzeti Színházban is, valamint olyan hazai és határon túli helyszíneken is, mint a kaposvári Csiky Gergely Színház, a Kolozsvári Magyar Opera és a Nemzeti Színház.

A Bánk bán produkció erdélyi díszbemutatója augusztus 9-én lett volna a csíksomlyói nyeregben, azonban az erdélyi területen augusztus 31-ig érvényben lévő korlátozások miatt az előadást a szervezők 2021-re halasztják. Az augusztus 20-ra tervezett díszbemutatót viszont megtartják a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

(Forrás: beol.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
Fő a kávé - kávékiállítás
Fő a kávé - kávékiállítás
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Future of Finance, 2026. szeptember 23.
Future of Finance, 2026. szeptember 23.
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig