2026. július 1., szerda - Annamária

Események

Több mint 3 hónap zárvatartás után péntektől újra látogatható az Iparművészeti Múzeum gyűjteménye a budapesti Ráth György-villában.
A BFZ augusztus 10-től meghirdeti a Nyári Kamaraesteket, amelyekre az online mellett már élő közönséget is várnak.
Egy felelőtlenül aláírt vagy rosszul megfogalmazott bérleti szerződés sok bajt okozhat, bérlőnek és bérbeadónak egyaránt. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa minden bérlőnek azt tanácsolja, hogy a dokumentum aláírása előtt…
A koronavírus-járvány miatt rengeteg autó került parkolópályára az elmúlt hónapokban, a kijárási korlátozások bevezetését követően ugyanis jóval kevesebbszer volt szükség a járművekre, mint korábban. Most, hogy az élet kezd visszatérni…
Menni, vagy nem menni? Az itt a kérdés. Múlt hét szerdán véget ért a veszélyhelyzet Magyarországon. Az élet lassan visszatér a régi kerékvágásba, de a vírus nem tűnt el, nem…
Az 5,61 kilométer hosszú kerékpárút mellett egy új kerékpáros pihenőhely is létesül, kettőt pedig felújítanak.
Kedden újra kinyitotta kapuit a nagyközönség előtt a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum. Ando György igazgató elmondta, az intézmény ugyanúgy látogatható, mint a járvány előtt, vagyis hétfő kivételével naponta 10–18 óráig.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője