2024. március 29., péntek - Auguszta

Promóció

Fulladozhatnak az autók motorjai a járvány után

684

A koronavírus-járvány miatt rengeteg autó került parkolópályára az elmúlt hónapokban, a kijárási korlátozások bevezetését követően ugyanis jóval kevesebbszer volt szükség a járművekre, mint korábban. Most, hogy az élet kezd visszatérni a normál kerékvágásba, érdemes komolyan foglalkozni a motorlerakódás problémájával, illetve annak megoldásaival.

Ahogy a koronavírus megjelent Magyarországon, úgy lett egyenesen arányosan egyre kevesebb autó az utakon. A tendencia most, a kijárási korlátozások megszüntetését követően megfordult, az emberek újra munkába, kirándulni járnak, ehhez pedig sok esetben nélkülözhetetlen a hónapokig parkoltatott jármű is. Ám mielőtt visszatérnék vele a mindennapokba, az autónk állapotát a biztonságos közlekedés érdekében mindenképpen vizsgáltassuk be.

Autónkban ugyanis a pihentetéstől motorlerakódások is kialakulhattak, hiszen az elmúlt időszakban jellemzően senki nem tett meg hosszabb utakat, amikor kitisztulhattak volna a kocsik. Bajban lehetnek azok is, akik hetek, hónapok után most először indítják be az autójukat, mert az elején olaj nélkül, szárazon forognak a fémalkatrészek, így a jármű jobban is kormol az átlagosnál. Szintén árthat az is, hogy sokan az olcsóbb üzemanyagon próbálnak spórolni, pedig később erre még rá is fizethetnek a tulajdonosok. Nem véletlen, hogy ilyen esetekben a motorok karbantartása az egyik legfontosabb teendőnk, és mindez a modern technológiának köszönhetően mára már könnyen megvalósítható.

A belső motortisztítás elsődleges feladata a prevenció, valamint az autók időszerű és rendszeres karbantartása, de akkor is szükséges lehet rá, ha az autó teljesítménye érezhetően visszaesik, lomhává válik, vagy megnő a fogyasztása. Ilyenkor a motorban túl sok karbon-lerakódás keletkezett, így működés közben szinte megfullad a szennyeződésektől. A kisebb üzemanyag fogyasztás és az emissziós értékek további javítása újabb megoldásokat igényelnek. Viszont az új technológia új kihívások elé is állította a mérnököket, amiket a mai napig nem sikerült teljes egészében megoldani.

A felsoroltaknál is nagyobb gond, ha dugó van a rendszerben, azaz eltömődött a részecskeszűrő (DPF szűrő) az autóban. A tényleges bajra többféle tünet is utalhat. Általánosan jellemző a rángató, egyenetlen motorüzem, leálló motor, hibakódok és az autó önvédelmi rendszere miatt a tiltás, azaz „szerviz üzemmód” amikor a gépjármű csak vész üzemben használható, az is csak limitált ideig.

Természetesen erre a gondra is megvan már a megoldás: a TerraClean leszerelés nélküli DPF tisztítás. A technológia az egyik leghatékonyabb eljárás, melyet különösebb megbontás, leszerelés nélkül csak rá kell csatlakoztatni a szűrőre akár közvetlenül vagy a nyomás különbség szenzor vezetékét használva. A tisztítás során egy speciális, fő összetevőit illetően, alifás üzemanyagot, terjedő hab formájában juttatunk be a DPF szűrőbe.

Ez kémiai úton eltávolítja a lerakódott karbon szennyeződéseket, amelyek a folyamat végén gáz-halmazállapotban, a kipufogó rendszeren keresztül távoznak. Maga a tisztítás 4 szakaszból áll, egy liter tisztító folyadék elhasználásával a teljes részecskeszűrő megtisztul.

A TerraClean DPF tisztítási módszer hatékonyságát élő ügyfélautón végrehajtott teszt is igazolja – lásd videónkat –, így ezzel a professzionális technológiával az autósok egy órán belül bizonyítottan visszanyerhetik a gépjármű és a DPF szűrő tiszta állapotát, és nem kell azt drága, új alkatrészre cserélni. A tesztalanyként használt Skoda Octavia esetében a tisztítás előtt jelentős volt az eltömődés, azaz nyomáskülönbség a szűrőben és már korlátozott, szerviz üzemmódban volt, míg a TerraClean technológia alkalmazása után már hibakód mentesen távozott a szervizből, így újra problémamentesen róhatta a következő kilómétereket. A gépjármű teljesítménye is a régi lett, hiszen a „dugó” már nem akadályozta a kipufogógázok távozását, nem volt fojtás a rendszerben, a hibakódok is megszűntek. A problémakezelő DPF tisztítási technológia tehát elvégezte a munkát, és hatékonyan megtisztította az egységet, így a jármű visszaszerezte régi menetdinamikáját kevesebb, mint 1 óra alatt.

Mindezen tisztítások karbantartásként is alkalmazhatóak, sőt a „gondos gazdák” előre gondolkodva és cselekedve, biztosítják szeretett gépjárművük üzembiztos működését. Tehát karbantartásként alkalmazható a DPF szűrő, EGR rendszer és teljes belső motortisztítás, valamint ezek kombinációja a teljes gépjármű gyors rendbetétele érdekében.

A külföldön már több mint 20 éve bizonyító gyors technológia, kitűnő üzleti lehetőség autószervizek számára és remek opció az autók, kamionok, építőgépek, mezőgazdasági nehézgépek, motorbiciklik, hajómotorok, stb. tulajdonosai számára. A Magyarországon még újnak számító technológia jelenleg csak az ország néhány pontján érhető el, de egyre több szervizpont csatlakozik hozzájuk, a hálózat folyamatosan fejlődik és továbbra is új tagokat vár!

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details