2026. június 14., vasárnap - Vazul

Események

A vírushelyzet sokak számára szakmai fordulópontot is jelent: az eddigi feltételek megváltoztak, a munkavégzés talán végérvényesen átalakult. Akadtak, akik a korábbi munkahelyüket voltak kénytelenek otthagyni, míg mások egyenesen karriert váltanának…
A magyar nők az ajánlottnál kevesebb időt fordítanak reggelizésre, s bár a legtöbben az egészséges és finom reggeliket keresik, „az élet többnyire közbeszól” - derült ki a Viblance közvélemény-kutatásából, amiben…
A hirdetők összességében 401,9 milliárd forintot fordítottak reklámozásra Magyarországon tavaly, ami 15,8 százalékkal volt kevesebb, mint 2019-ben. A médiába befolyó reklámbevétel 240 milliárd forint volt, 2,8 százalékkal csökkent az előző…
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) bejelentette, az alsósok a hónap fennmaradó részében diákigazolványuk felmutatásával, jegy vagy bérlet nélkül, ingyenesen utazhatnak a helyközi közösségi közlekedésben.
Az Apple streaming-csatornáján pénteken mutatják be Sir David Attenborough The Year Earth Changed (Az év, amikor a Föld megváltozott) című filmjét. Arról szól, hogyan hatott az élővilágra az emberek koronavírus-járvány…
Orbán Viktor miniszterelnök szerda délután bejelentette, hogy amint elérjük a 3,5 millió beoltottat Magyarországon, megnyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai.
A Fellowes laboratóriumi körülmények között bevizsgáltatta az AeraMax Pro professzionális, elsősorban intézményekbe szánt légtisztító berendezését koronavírusra és H1N1 influenzavírusra.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője